Akár 28 év börtön is várhat a kegyetlen apára
Végre kimondták: bűnös a lányát éheztető apa
Akár a kiszabható maximális büntetést, 28 év börtönt is kaphat az a wisconsini férfi, akiről szerdán a bíróság kimondta bűnösségét a lánya fogva tartásában és szándékos éheztetésében.
2014.01.29 15:53ma.huEgy pincébe zárva tartotta és éheztette a tizenéves lányát egy 42 éves wisconsini férfi, akit tavaly novemberben tartóztattak le és vádoltak meg, az ügyben pedig ma, január 29-én született ítélet. A Madisonban élő férfit elsősorban gyermekbántalmazással vádolták, de a News13 című internetes lap információi szerint más bűnök is szerepeltek a bíróság listáján. Az eljárás lezárása után a taláros testület bűnösnek mondta ki a férfit az ellene felhozott vádakban, a büntetési tételt viszont az amerikai gyakorlatnak megfelelően később szabják meg. A szakértők úgy tippelik, hogy akár a maximálisan kiszabható 28 évet is kiróhatják rá.
Fotó: freedigitalphotos.net
A bántalmazott lány anyját már tavaly júliusban elítélték, ő öt év börtönt kapott meggondolatlan veszélyeztetés és a gyermekei kárára elkövetett lelki sérelem okozása miatt. A vád szerint a bezárt és éheztetett tini súlya épp csak elérte a 30 kilót, de az apa büntetése alighanem februárban tovább gyarapodhat: akkor kezdődik a másik eljárás ellene, amelyben a lány féltestvérével szemben elkövetett szexuális bántalmazásokért kell felelnie.
Az amerikai sajtó szándékosan nem nevezett meg senkit a családból, nemcsak a két kiskorú lányt, a hírközlések szerint azért, hogy még véletlenül se lehessen azonosítani a gyerekeket.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
- 6:23 Újkőkori csontsípra bukkantak Észak-Macedóniában
- 22:22 Két kézigránátot találtak egy magyar férfi autójának alvázára erősítve a horvát határon
- 20:21 Támadást tervezett egy francia szélsőjobboldali meggyőződésű tinédzser a volt iskolája ellen
- 18:20 Orvvadászat gyanúja miatt lemondott mandátumáról az RMDSZ egyik marosvásárhelyi önkormányzati képviselője
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


