ARD
Megfilmesítik a gladbecki túszdrámát
"Elsősorban azt akarjuk bemutatni, hogyan mondott le a távolságtartásról a német sajtó és vált ezáltal a dráma szereplőjévé".
2014.01.20 19:59MTI
Filmet készít az 1988-as gladbecki túszdrámáról az ARD.
A német közszolgálati televízió kétrészes játékfilmben dolgozza fel a történteket, de nem a túszejtők szemszögéből - írta a Der Spiegel című magazin.
"Elsősorban azt akarjuk bemutatni, hogyan mondott le a távolságtartásról a német sajtó és vált ezáltal a dráma szereplőjévé" - mondta el Regina Ziegler producer. A forgatási munkálatok 2015 tavaszán kezdődnek.
Ziegler megbízásából két újságíró kezdett kutatásba az esetről, eredményeik szolgáltatták az alapot a film forgatókönyvéhez, amelyet Holger Karsten Schmidt ír.
Három napon át tartott a túszdráma 1988-ban, amikor két bűnöző, Hans-Jürgen Rösner és Dieter Degowski egy félresikerült bankrablást követően menekült a rendőrség elől, számos túszt ejtve. Egy rendőr és két túsz életét vesztette. A televíziók és rádiók élőben közvetítették az üldözést.
Nemcsak a politikát és a - kihagyott lehetőségek miatt - a rendőrséget érte számos kritika az esettel kapcsolatban, hanem a médiát is bírálták: a túszdráma közepette az újságírók többször is meginterjúvolták a bűnözőket, Udo Röbel, a Bild című lap későbbi főszerkesztője pedig egy ponton be is szállt a menekülő bankrablók autójába a túszok mellé.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
- 6:23 Újkőkori csontsípra bukkantak Észak-Macedóniában
- 22:22 Két kézigránátot találtak egy magyar férfi autójának alvázára erősítve a horvát határon
- 20:21 Támadást tervezett egy francia szélsőjobboldali meggyőződésű tinédzser a volt iskolája ellen
- 18:20 Orvvadászat gyanúja miatt lemondott mandátumáról az RMDSZ egyik marosvásárhelyi önkormányzati képviselője
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


