Rocky Balboa sikere rosszat tett a színésznek
Stallone: "a Rocky elviselhetetlenné tett"
"Elviselhetetlenné" tette a Rocky sikere Sylvester Stallonét saját bevallása szerint. A sztár legszívesebben arcon vágná régi énjét.
2014.01.12 16:59MTI
MTI
Az amerikai filmsztár a London Palladium színpadán adott nyilvános interjút a műsor házigazdájának, Jonathan Rossnak.
"Visszaéltem a hatalommal (...), azt gondoltam, hatalmam van minden fölött. Most, hogy elolvastam néhány akkoriban adott interjúmat, azt kívánom, bárcsak visszamehetnék és arcon üthetném magam" - fogalmazott a színész, megjegyezve, hogy egy 1978-ban bemutatott másik filmjének vetítése rántotta vissza a földre. Az Édenkert a sikátorban című drámára ugyanis két ember ült be a moziba, és közülük is az egyik aludt. "Megrázó élmény volt" - idézte fel, ugyanakkor a későbbiekre nézve "jó dolognak" tartotta.
A Rocky-filmek közül a 2006-ban forgatott Rocky Balboát nevezte a kedvencének, és elárulta, hogy a Creed című, előkészületben lévő filmben esetleg eljátssza az öreg Balboát. Leszögezte: minden híresztelés ellenére a produkciót nem a Rocky hetedik részének szánják.
Az Egy este Sylvester Stallonéval című West End-i előadáson a 67 esztendős színész négy évtizedes pályafutásának anekdotáival szórakoztatta a rajongóiból álló közönséget. A 90 perces műsorban nemcsak akcióhősként mutatkozott be: dallal és egy rövid Shakespeare-idézettel is meglepte a hallgatóságot.
Az este során kapott helyet Stallone a London Palladium Hírességeinek Csarnokában, ahol olyan hírességek szerepelnek már, mint Frank Sinatra, Liza Minnelli és Lloyd Webber.
Stallone bokszolós vígjátéka, a Robert De Niróval forgatott Grudge Match népszerűsítésére érkezett a brit fővárosba.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:49 Felfüggesztették Kocsis Máté, Panyi Miklós és Pócs János mentelmi jogát
- 16:42 Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek minősítette a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait
- 14:40 Kedden újranyitott a Terror Háza Múzeum
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
- 6:23 Újkőkori csontsípra bukkantak Észak-Macedóniában
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


