Leselejtezik az utcai fülkék egy részét
Minikönyvtárakká alakítják át a prágai telefonfülkéket
Selejtezés előtt áll több kiöregedett prágai telefonfülke is, ám néhány lelkes fiatal úgy gondolta, talán még hasznát lehet venni a kis üvegkalitkáknak. Minikönyvtárakká alakítják át őket.
2014.01.09 15:52MTI
Apró, ingyen használható könyvtárakká alakítanak át kiselejtezett prágai telefonfülkéket cseh fiatalok, akik elsőként egy kórházban állították fel a mini bibliotékáik egyikét. A Mlada fronta Dnes (MfD) című cseh napilap szerint Monika Serbusovát és Pavel Zeleznyt a prágai utcákról fokozatosan eltűnő öreg telefonfülkék iránti nosztalgia inspirálta.
A páros szponzorokat és kiselejtezett telefonfülkéket kezdett keresni az apró könyvtárak ötletének megvalósításához. A cseh Telefónica telekommunikációs cég alapítványának tetszett a fiatalok ötlete, ezért pénzt és hét darab használaton kívüli telefonfülkét is adott nekik. A páros helyreállította és kicsinosította a fülkéket, amelyekbe polcokat is szereltek. Ezután különböző forrásokból gyűjtötték össze a könyveket.
Az első "könyvfülke" csütörtökön nyílt meg a Kísérleti Orvostudományi Intézet (IKEM) kórházban, további kettőt egy másik kórházban, illetve egy bevásárlóközpontban állítanak fel, a maradék négy fülkét pedig húsvétkor helyezik üzembe. A projekt későbbi szakaszában a szervezők az utcákon, valamint metró- és vasúti megállókhoz közeli helyeken szeretnék felállítani a könyvfülkéket.
Valószínűleg a metrók utazóközönsége értékelné leginkább az apró könyvesbódékat, ám biztonsági okokra hivatkozva a prágai közlekedési vállalat nem akar engedélyt adni azok felállítására.
Mindegyik fülkének egyedi külseje lesz. A szervezők a Facebookon hirdettek pályázatot a kiskönyvtárak megtervezésére. A győztesek maguk valósíthatják meg az elképzeléseiket. Az emberek ingyen olvashatnak, vagy kölcsönözhetnek könyveket a fülkékből, ahol akár saját olvasmányaikat is ott hagyhatják. Amennyiben néhány könyv eltűnik, akkor a projekt ötletgazdái saját gyűjteményükből pótolják azokat.
A napilap szerint jelenleg 1555 telefonfülke üzemel az 1,3 millió fős Prágában. A fülkék száma 60 százalékkal csökkent az elmúlt tíz évben és a még működőket is egyre kevesebbet használják az emberek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
- 18:02 Trump pápaként? - AI-generált képpel és kijelentéseivel kavart vihart az amerikai elnök
- 16:01 Pápaválasztás - Már elkészült az új pápa ruhája, három különböző méretben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06