Autókkal őrzik a telefonfülkét
Éjjel-nappal őrzi telefonfülkéjét egy halászfalu
Éjjel-nappal őrzi telefonfülkéjét egy skót halászfalu, hogy ne tudja felszámolni és elvinni a brit telefonszolgáltató társaság.
2012.10.06 08:11MTIKilmuir a parányi település neve, Invernesstől északra van. Telefonfülkéje annak köszönheti megmenekülését, hogy az érte érkező teherautó sofőrje útbaigazítást kért egy helybeli asszonytól, aki látta, hogy már két piros fülke is van a platón. Azonnal közölte a férfival, hogy a kilmuiri nem lesz a harmadik, azt ugyan el nem viszi, a sofőr pedig dolga végezetlenül meghátrált.
A "bennszülöttek" nem élő láncként állják körbe kedd óta a fülkét, hanem autóikkal. Ha valakinek el kell mennie, más parkol a helyére. A védelmi hadműveletek vezetője egy 65 éves asszony, Catherine MacRea. "Nem tágítunk a fülkétől, amíg nem tudjuk biztonságban, és készek vagyunk a testünkkel is védelmezni, ha szükséges, bár reméljük, hogy nem lesz. Kell nekünk a telefonfülke biztonsági okokból vészhelyzetre, de szeretjük látványát is, a falunk része" - idézte a The Daily Telegraph című brit lap az amazont.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


