Elnézést kért "A Féreg"
Rodman sajnálja, amit Észak-Koreában mondott
Dennis Rodman, az NBA amerikai profi kosárliga volt sztárja bocsánatot kért azért, amit az Észak-Koreában bebörtönzött amerikai misszionáriusról, Kenneth Bae-ről mondott.
2014.01.09 09:38MTI
Rodman más, volt NBA-játékosok és utcai kosarasok társaságában hétfőn érkezett Phenjanba, hogy szerdán "ajándékmérkőzést" játsszon az észak-koreai öregfiúk-válogatott ellen az ország vezetője, Kim Dzsong Un (feltehetően) 31. születésnapja alkalmából. A CNN műsorvezetője azt kérdezte tőle: megpróbálta-e latba vetni befolyását az Észak-Koreában több mint egy éve fogva tartott Kenneth Bae szabadon bocsátása érdekében.
A jelentések szerint a súlyosan beteg amerikai keresztény misszionáriust "államellenes bűncselekmények" miatt tartóztatták le 2012 novemberében, és tavaly májusban 15 évi kényszermunkára ítélték, ám az ellene felhozott konkrét vádak továbbra sem ismeretesek.
Az interjúban, amelyben Rodman számos trágár szót használt, erre a kérdésre azt válaszolta: "A frászkarikát érdekel engem, hogy ön mi a fészkes fenét gondol. Egy nap ez az ajtó meg fog majd nyílni, amiért ez a tíz fiú itt van."
Rodman a CNN szerint azt közölte utólag: "Szeretnék bocsánatot kérni, teljes felelősséget vállalok" a történtekért. Hozzátette, hogy számára stresszes volt az a nap, és emiatt ittas volt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:55 Megkapta a jogvédelmet a főváros, az Államkincstár nem vonhatja le a szolidaritási hozzájárulást
- 12:51 Robbanásveszélyes droglabort találtak a rendőrök egy budapesti bérházban - videó
- 10:42 Microsoft-licencbotrány és az állami technológiai szereplők átláthatósága
- 8:22 Politikai vita a devizahitelezésről - a Mi Hazánk és a Jobbik a bankok felelősségre vonását sürgeti
- 6:37 Trump Mobile - Aranyszínű okostelefonnal bővül Donald Trump üzleti birodalma
- 22:43 Hogyan segíthet a pszichológia abban, hogy jobban érezzük magunkat fürdőruhában?
- 20:52 Brit meleg pár ellen emeltek vádat egy örökbe fogadni kívánt csecsemő megerőszakolása és meggyilkolása miatt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06