Bő két hónapig koptatja Cambridge padjait
Egy kicsit megint egyetemista lett Vilmos herceg
Ismét egyetemi tanulmányokba kezdett Vilmos herceg, aki kedden első alkalommal utazott vonattal Londonból a Cambridge-i Egyetemre, hogy részt vegyen a külön számára összeállított, agrármenedzseri képesítést adó kurzuson.
2014.01.07 17:59MTIA brit trónöröklési rendben második helyen álló herceget hivatalosan is üdvözölte az intézmény, majd sétát tett az egyetemen. A március végéig tartó oktatáson jövendőbeli feladataira készül fel - közölte Vilmos londoni rezidenciája, a Kensington-palota. Vilmos herceg várhatóan naponta megteszi a vonattal 45 percig tartó utat az egyetem és londoni otthona között, ahol feleségével, Katalin hercegnével és első gyermekükkel él.

A mezőgazdasági végzettségre Vilmosnak elsősorban a Duchy of Cornwall néven ismert trónörökösi hitbizomány szakavatott irányításához lesz szüksége. A több mint 54 ezer hektáron elterülő trónörökösi birtokhálózat igen magas minőségű, szigorúan organikus eljárással készülő - ennek megfelelően meglehetősen drága - élelmiszeripari termékeket állít elő, amelyeket széles körben forgalmaz a brit kiskereskedelem Duchy Original márkanéven. Várhatóan akkor veszi át a Duchy of Cornwall irányítását Vilmos, amikor édesapja - a birtokportfolió jelenlegi vezetője - trónra lép.
Vilmos hercegnek ez lesz a harmadik felsőfokú végzettsége. Első diplomáját a skóciai St. Andrews egyetemén szerezte földrajz szakon - itt ismerkedett meg polgári származású hitvesével, Kate Middletonnal, aki a két évvel ezelőtt megkötött frigy óta a Cambridge hercegnéje címet viseli -, majd a legtekintélyesebb brit tisztképző akadémia, Sandhurst növendéke volt, és később a királyi légierő kutató-mentő helikopterpilótájaként szolgált három évig. Katonai szolgálatát idén fejezte be.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06