Rendszeres ellenőrzés
Várandósan is repülhetnek az izraeli vadászpilóták
Izraelben tizenöt évvel ezelőtt végezte el az első lány a hadsereg rangos pilótaképző tanfolyamát, és azóta rendszeresen tanítanak nőket a légierőnél, amit a helyi feministák komoly vívmánynak tekintenek.
2013.12.30 11:33MTI
Fotó: MTI
Ezentúl bizonyos feltételek mellett várandósan is repülhetnek Izraelben a légierő pilótanői a hadsereg új szabályozása szerint - írta hétfőn a Ynet, a Jediót Ahronót című lap honlapja.
A gyermeket váró vadászpilóták terhességük tizenötödik és huszonötödik hete között ülhetnek gépre négy óránál rövidebb utakra, másik pilóta oldalán, 2500 méter alatti repüléseknél. A felszállás előtt orvosi vizsgálaton kell majd részt venniük, és havonta egyszer a repülésre szakosodott speciális orvosok ellenőrzik egészségi állapotukat.
Izraelben tizenöt évvel ezelőtt végezte el az első lány a hadsereg rangos pilótaképző tanfolyamát, és azóta rendszeresen tanítanak nőket a légierőnél, amit a helyi feministák komoly vívmánynak tekintenek.
A nők várandósan eddig csak földi szolgálatot teljesíthettek, de a katonaság orvosi szakértői úgy döntöttek, hogy ezentúl a rizikók minimálisra csökkentésével folytathatják a repüléseket is.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:49 Felfüggesztették Kocsis Máté, Panyi Miklós és Pócs János mentelmi jogát
- 16:42 Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek minősítette a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait
- 14:40 Kedden újranyitott a Terror Háza Múzeum
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
- 6:23 Újkőkori csontsípra bukkantak Észak-Macedóniában
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


