Mekkora állatság
Kitiltják a vadállatokat a belga cirkuszokból
Kitiltják a vadállatokat - így az oroszlánokat, tigriseket, elefántokat - a tél végétől a belga cirkuszokból - döntött szerdán a belga parlament.
2013.12.18 16:24MTI
A cirkuszokban és a vándor állatseregletekben kizárólag "háziállatokat" engedélyeznek a szakma ellenzése ellenére, nagy többséggel elfogadott törvény szerint.
Belgium ezzel Ausztria példáját követte, ahol már tilos vadállatok cirkuszi szerepeltetése, valamint más európai országokét is, ahol részleges tilalom van érvényben (Németország, Magyarország, Dánia és Svédország) - magyarázta a belga kormány a törvénytervezet benyújtásakor.
Magyarországon a cirkuszi menazsériák létrehozásáról és működtetéséről 2007-ben hozott kormányrendelet értelmében tilos a 2007 szeptembere után befogott vadon élő állatok cirkuszi menazsériában tartása és szerepeltetése, újabb elefánt, orrszarvú és főemlős cirkuszi előadás céljára nem szerezhető be, nem tanítható be és nem szerepeltethető. Tilos továbbá a Washingtonban, 1973. március 3. napján elfogadott, a veszélyeztetett vadon élő állat- és növényfajok nemzetközi kereskedelméről szóló egyezmény I. függelékén szereplő állatfajok vadon befogott egyedét cirkuszi előadás céljára beszerezni, betanítani, valamint szerepeltetni.
Az állatok jólétének erősítését célzó politikája keretében Elio Di Rupo belga miniszterelnök kormánya által benyújtott jogszabály "februárban vagy márciusban" lép életbe, miután meghozzák az engedélyezett állatok végleges listáját tartalmazó kormányrendeletet - közölte Laurette Onkelinx szociális és közegészségügyi miniszter.
A kormány még júliusban közölte, hogy továbbra is engedélyezik "szarvasmarhák, bivalyok, sertések, lámák, egypúpú tevék, kétpúpú tevék, vadászgörények, nyulak, kutyák, macskák, galambok, libák, baromfik, papagájok, törpepapagájok, kacsák, lovak, szamarak, pónik, juhok és kecskék" szerepeltetését.
A Belgiumban fellépni kívánó külföldi cirkuszokat is érintő intézkedést az után hozták meg, hogy 2011-ben egy felmérés feltárta, hogy nehézségekbe ütközik az állatok kényelmének biztosítása.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
- 18:02 Trump pápaként? - AI-generált képpel és kijelentéseivel kavart vihart az amerikai elnök
- 16:01 Pápaválasztás - Már elkészült az új pápa ruhája, három különböző méretben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06