Genetikai hiba miatt csonkák a végtagjai
Lábatlan zombi rémisztgette a vásárlókat
Egy ritka genetikai rendellenesség miatt született lábak nélkül és fél karral egy most 16 éves fiatal, de állapotát nem érzi elkeserítőnek, inkább tréfát űz a hátrányából. Nem is rosszul.
2013.12.13 11:51ma.huElőnyt kovácsolt fogyatékosságából egy 16 éves amerikai fiú, és aligha az jut eszébe róla bárkinek is, hogy sajnálni kell, olyan vidáman viseli a sorsát. A New Jersey-ben élő Nick Santonastasso egy ritka genetikai rendellenesség miatt lábak nélkül jött a világra és az egyik keze helyén is csak egy elkorcsosult csonk van, de ő ezt cseppet sem találja tragikusnak. Sőt, megtette az első lépést a világhírnévhez vezető úton, ami az egyik legnagyobb álma, mégpedig egy videófilm segítségével.

A fiú egy meg nem nevezett boltban forgatta le első két "klipjét" egy barátja segítségével, amelyek közül a "Zombi pánik" című alkotás az Egyesült Államokban a második legnépszerűbb téma lett a Twitteren - állapította meg az International Business Times. Nick zombinak maszkírozta magát, majd vérfagyasztó üvöltéssel rohamozta meg a rémült vásárlókat, akik közül az egyik ijedtében még az épp megvásárolni kívánt vécépapírt is elejtette, egy másik pedig egy hosszú bottal próbálta elűzni a váratlanul felbukkanó "szörnyet".
Nick az alig másfél perces videóban megmutatta azt is, hogyan kell Scooby Doo-jelmezben breakelni a polcok között - ez normál karokkal és lábakkal aligha sikerülne bárkinek anélkül, hogy le ne verjen valamit a polcról -, és még egy tréfára is jutott idő, amit az otthonában vettek fel.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:02 Az amerikai légierő sikeres csapást mért Iránra
- 6:16 Baleset a budaörsi repülőnapon: nézőkre dőlt egy LED-fal, hárman kórházba kerültek
- 22:43 Ezrek ünnepelték Stonehenge ősi köveinél a nyári napfordulót
- 20:07 Gyönyörű baleset - ütközés után beindult a tüzijáték-rakomány a kamionban - videó
- 18:53 Újabb idegenhonos faj bukkant fel az Alcsi Holt-Tiszán - már szaporulat is bizonyítható
- 16:03 Alien-szerű lények vonultak át az úton Kingsportban - videó
- 14:31 Hatalmas tűz tombol a horvát tengerparton
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06