Nem riad vissza a brutális ütésektől sem
Thai boxszal készül Szigeti Ferenc a Karthago nagykoncertjére
Brutális ütésekkel és rúgásokkal edzi a testét a Karthago együttes oszlopos tagja, Szigeti Feri. Teszi mindezt azért, hogy a zenekar karácsonyi nagykoncertjére nemcsak lélekben, testben is felkészült legyen.
2013.12.10 10:29ma.huAzt mondja, a thai box remekül karban tartja a testét is – Bár már 64 éves, mozgásán nem igazán látszik meg a kor: Szigeti Ferenc, a legendás Karthago együttes oszlopos tagja azt mondja, a thai box remekül karban tartja a testét is, ezt mindig fontosnak tartja.
A zenekar alapítója épp ezért hetente háromszor boxkesztyűre cseréli gitárját, és a felgyülemlett stresszt az edzőteremben vezeti le. Már középiskolás korában beleszeretett az öklözésbe, a thai boxszal azonban csak pár éve ismerkedett meg.

„Sokkal izgalmasabb és változatosabb, mintha a futópadon és a taposógépen izzasztanám magam. A többiekkel keményen osztjuk egymást, megy a bunyó rendesen, az edző sem kímél bennünket. Persze ez csak az edzésnek szól, a termen kívül mindenki nagyon jóban van egymással” – mondta el a rock egyik elefántja.
Szigeti Feri nem fél attól, hogy összeszed egy sérülést a nagy koncert előtt: előfordult már, hogy törött karral zenélt, de ha kell, akár monoklival is közönség elé áll. A Karthago gitárosa idén ünnepelte 64. születésnapját, de – ahogy mondja – sem a lelkén, sem pedig a testén nem érzi az idő múlását.
„Azért is edzek rendszeresen, mert amellett, hogy a thai box kikapcsol és oldja a stresszt, remekül karban tartja a testemet. Így meg sem kottyan, amikor a húrok közé kell csapni és akár két órán át kell zenélni a színpadon.”
Az energia pedig elkél, hiszen a PeCsa december 21-én vendégül látja a Karthagót: a zenekar nagykoncertet ad a legendás szórakozóhelyen. Ott, ahol már számtalanszor felléptek, és ahol beállították, és azóta is tartják a szabadtéri nézőszám-rekordot.
„A Petőfi Csarnok különleges helyszín a zenekar életében, így ismét nagy öröm, hogy itt állhatunk a rajongók elé. Gőzerővel készülünk a két órás bulira, és aki ismeri a Karthagót, az tudja: soha nem szobrozunk egy helyben. Bemozogjuk a színpadot, ami felér egy zúzós edzéssel.”
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:07 Pakisztán újabb rakétatesztet hajtott végre a fokozódó indiai feszültség közepette
- 6:54 Orosz Igla-S légvédelmi rakétákat kapott India a Pakisztánnal fokozódó feszültségek közepette
- 22:50 Trump 100%-os vámot vet ki a külföldi filmekre
- 20:31 Földrengéssorozat rázta meg Nyugat-Texast
- 18:25 Lemond parlamenti mandátumáról Orosz Anna, a Momentum képviselője
- 16:21 Változékony, gyakran csapadékos idő várható a héten
- 14:20 Boeing-karbantartási hiba miatt járatokat töröl a KLM
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06