Töretlen lelkesedéssel járják a rock országútjait
Rock-ünnep az Arénában Karthago - módra
Emlékezetes és felejthetetlen koncerttel ünnepelte 30. születésnapját a Karthago együttes szeptember 26-án a Papp László Budapest Sportarénában.
2009.09.29 21:20ma.huAlig akad olyan zenekar hazánkban, akik harminc éve változatlan felállásban, töretlen hittel és lelkesedéssel járják a rock országútjait. Szigeti Ferenc, Gidófalvy Attila, Takáts Tamás, Kiss Zoltán Zéró és Kocsándi Miklós ötösfogata olyan életművet alkotott, amelyre méltán büszkék lehetnek, de még egy óriási, születésnapi koncerten is kevés az idő arra, hogy minden fontos dal elhangozzék.
Nekik ez is sikerült.
A Karthago a koncertjén egy nagyon alaposan és ötletesen átgondolt és felépített programot játszott, ahol a legjellemzőbb hard-rock dalok között egy unplugged blokkban szinte kamarazenei koncerten érezhette magát a közönség de felcsendültek a gyönyörű Karthago-balladák gyöngyszemei is.
Az öt kitűnő zenész igazán kitett magáért: nem saját magukat ünnepelték, hanem a közönségüknek köszönték meg a három évtizedes kitartó szeretetet úgy, ahogy azt csak ők tehetik: mesterfokon előadott, látványos koncerttel.
A vadonat új, Időtörés című lemezükről éppúgy szemezgettek, mint a mára klasszikussá érett dalaikból, közben filmvetítés, óriási fény-és látvány-show kápráztatta el a közönséget. Nem volt egy üres pillanat a majd' három óra alatt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:31 Ruhába csavart macskatetemet találtak, a rendőrök szerint nem történt bűncselekmény
- 20:59 Három napra kitiltották Pócs Jánost a Parlamentből
- 20:42 Kémkedés gyanúja miatt is nyomoznak a Gundalf-ügyben
- 12:41 Különös zöld villanást örökített meg a NASA a Jupiteren
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


