Végre elindulhatott
Harry herceg a Déli-sark felé tart
Vasárnap délután végre elindulhatott a Déli-sarkra Harry herceg és veterán katonákból álló csapata - közölte a Walking With The Wounded veterán szervezet, amelynek javára az expedíció résztvevői adományokat gyűjtenek.
2013.12.02 04:30MTIA hercegnek, II. Erzsébet királynő unokájának és társainak 15 nap alatt mintegy 280 kilométert kell megtenniük, az első napra egy 12 kilométeres szakaszt terveztek.
A résztvevők három, 7-7 tagú csapatot alkotnak és versenyeznek egymással. A brit csapatban kapott helyet Harry herceg, rajtuk kívül egy amerikai, valamint egy ausztrál-kanadai csoport vesz részt az expedícióban.
Harry herceg és veterán katonákból álló csapata pár napja még a 70. szélességi körnél lévő állomáson várta a hóvihar elvonulását, hogy megkezdje akklimatizálódási menetét a Déli-sark felé.
Az eredeti tervek szerint szombaton indult volna a 87. szélességi körről a tulajdonképpeni expedíció a Föld legdélebbi pontjára, a csapat azonban csak vasárnap délután kelhetett útra, így a korábban 335 kilométeresre tervezett utat majdnem 60 kilométerrel lerövidítették.
A természet már eddig is lassította az expedíciót: a csapatnak már korábban el kellett térnie az eredeti tervektől, mivel a hóvihar miatt Fokvárosból is csak később tudott elindulni repülőgépük.
A herceg mellett háborúban megsérült brit, amerikai, kanadai és ausztrál katonák vesznek részt az expedícióban. Néhányuk végtag-amputáción is átesett, mégis vállalkoztak a Déli-sark meghódítására, hogy adományokat gyűjtsenek a Walking With The Wounded veterán szervezet javára.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:49 Felfüggesztették Kocsis Máté, Panyi Miklós és Pócs János mentelmi jogát
- 16:42 Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek minősítette a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait
- 14:40 Kedden újranyitott a Terror Háza Múzeum
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
- 6:23 Újkőkori csontsípra bukkantak Észak-Macedóniában
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


