Kisteherautóval ütötte el a párját a nő
Háromszor hajtott át a barátján, mert nem álltak meg a mekinél
Letartóztatták a nőt, aki a vád szerint háromszor keresztülment a barátján egy kisteherautóval: a bosszú oka az volt, hogy a férfi korábban nem akart megállni ennivalóért, ahol a nő kérte.
2013.11.07 13:09ma.hu
Fotó: freedigitalphotos.net
Letartóztattak egy nőt Amerikában, Tennessee államban, miután a vád szerint háromszor keresztülhajtott a barátján - elmondása szerint azért, mert a férfi nem sokkal korábban nem volt hajlandó a vádlottal elmenni a McDonaldsba. Crystal Greer Brooks és 33 éves barátja késő este egy kicsit kiruccantak a közeli bárba Kingsportban, de egy idő után a nő megéhezett, ezért azt kérte a barátjától, menjenek el valahova vacsorázni. A férfi ki is választott egy éttermet, de a tanúk szerint Brooks azzal nem értett egyet, ő a gyorséttermet szemelte ki, és amikor kiszálltak a férfi által kiválasztott hely előtt, ennek egyértelműen hangot is adott.
Aztán váratlanul bepattant a volán mögé és hirtelen gázt adva elütötte a barátját, aki a földre esett, és ahogy a szemtanúk mondták, még kétszer elütötte. A nő tagadja a vádakat, szerinte a férfi volt az, aki többször is a motorháztetőre ugrott, de a rendőrök egyelőre jobban hisznek a tanúk vallomásainak, ezért letartóztatták és súlyos testi sértés vádjával eljárást indítottak ellene. Áldozatát, aki egyben a nő gyermekének az apja, egy barátjához vitték és ott gondoskodnak róla - számolt be a Daily Mirror.
Kapcsolódó írások:
- Gyilkosság az idősotthonban: elütötték az áldozatot
- Sokk az étteremben: elütötte a vacsorázó családot a becsapódó autó - VIDEÓ!
- Ha elütötted, megeheted! - De csak Montanában
- Drogozott, tankolt majd fizetés helyett elütötte a benzinkutast egy nő
- Megrázó videó - Szándékosan hajtottak át a kétéves kislányon
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
- 6:23 Újkőkori csontsípra bukkantak Észak-Macedóniában
- 22:22 Két kézigránátot találtak egy magyar férfi autójának alvázára erősítve a horvát határon
- 20:21 Támadást tervezett egy francia szélsőjobboldali meggyőződésű tinédzser a volt iskolája ellen
- 18:20 Orvvadászat gyanúja miatt lemondott mandátumáról az RMDSZ egyik marosvásárhelyi önkormányzati képviselője
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


