35 kilométert furikázott vele a gyanútlan sofőr
Túlélte a 110 km/h-s száguldást a macska a tetőn
Egyet biztosan elhasznált a kilenc életéből az a fekete-fehér cicus, amelyik észrevétlenül felmászott egy autó tetejére, majd a csomagtartó rácsai alatt megbújva 35 kilométert száguldott.
2013.10.22 13:24ma.huAmikor Helen Stevensre egymás után villogtak a szemből jövő autók, azt hitte, valami baj van. Volt is, csak nem olyasmi, amire az angliai Leicestershire M1-es útján végigsüvítő nő gondolt volna: megállás után derült ki, hogy egy tágra nyílt szemű, riadt macska kuporog a csomagtartóra felpakolt létra alatt, szó szerint az életéért kapaszkodva. "Minden bizonnyal az egyik benzinkútnál mászhatott fel, amikor megálltunk Meltonban, aztán végigmentünk az M69-esen át egészen az M1-ig" - mondta a 30 éves sofőr.
Fotó: Metro
A cicát a felfedezése után azonnal a legközelebbi állatklinikára vitte, ahol az orvos megállapította, hogy az ijedtségen kívül semmi baja nem esett, aztán az internet segítségével próbálták meg felkutatni az állat gazdáját. Nem kellett sokat várni, hamarosan jelentkezett is Ellise Pepper, az öt éves Connor Russell édesanyja: kiderült, hogy a kisfiúé a cica, akit egyébként Kick Buttowskinak hívnak, egy kedvelt televíziós rajzfilmfigura után.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


