Nem tud, de nem is akar választani a nők között
Hoppá: Puskás Peti két nőt szédít egyszerre!
Nőcsábász és ügyeletes sármőr: eddig se kellett messzire mennie Puskás Petinek, ha el akarta csavarni a nők fejét, most azonban több vasat is tart a tűzben. Mi több: ezt nem is titkolja!
2013.10.22 12:12ma.huA Starfactory című musical tavasszal és a nyár elején teltházzal ment a Thália színházban. A szereplők annyira összebarátkoztak, hogy a nyáron többször is együtt buliztak, strandoltak. Nagy Adri, Baronits Gábor és Trecskó Zsófi szinte hetente találkoztak, nagyon jó barátok lettek.
A stáb egyik legnagyobb nevettetője, Mező Zoli azonban sajnos még a tavaszi főpróbán sérülést szenvedett, így az eddigi előadásokon nem tudott részt venni, a stáb legnagyobb bánatára. Lábadozása alatt a színészek felváltva látogatták és tartották benne a lelket, aminek meg is lett az eredménye, hiszen a szeptembertől újra láthatják a nézők.

A másik nagy kedvenc, Puskás Peti sem tudott eddig Ricsi bőrébe bújni, de októbertől már teljes erővel áll a színpadra. A nőcsábász, sármőr szerepében Puskás Peti két nőt is elcsábít a darabban, így ő az egyik központi figura a musicalben.
„A darab próbáit nagyon élveztem, megszerettem a színésztársaimat. A darabban két hölgyet hódítok meg, de ez a valóságban négy színésznőt jelent, hiszen kettős szereposztásban, vegyesen játszunk. Még sosem csókolóztam ennyi gyönyörű hölggyel egy darab kapcsán. Most volt szerencsém kipróbálni, milyen a színpadi csók Nagy Adrival, Kováts Verával, Trecskó Zsófival és Tóth Eszterrel. Szerintem nincs okom a panaszra, már alig várom, hogy együtt szerepeljünk. Októbertől engem is láthatnak a nézők a Starfactory-ban” – mesélte Puskás Peti.
Sokan várták már, hogy megjelenjen a Starfactory lemez, amelyet elsőként a Playersroom üzleteiben tudnak majd megvásárolni a rajongók.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:16 Baleset a budaörsi repülőnapon: nézőkre dőlt egy LED-fal, hárman kórházba kerültek
- 22:43 Ezrek ünnepelték Stonehenge ősi köveinél a nyári napfordulót
- 20:07 Gyönyörű baleset - ütközés után beindult a tüzijáték-rakomány a kamionban - videó
- 18:53 Újabb idegenhonos faj bukkant fel az Alcsi Holt-Tiszán - már szaporulat is bizonyítható
- 16:03 Alien-szerű lények vonultak át az úton Kingsportban - videó
- 14:31 Hatalmas tűz tombol a horvát tengerparton
- 12:11 Egy idős férfi autóval ment le Róma híres nevezetességén, a Spanyol lépcsőn - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06