Megkésett esküvő?
103 évesen vette el szerelmét - 80 év együttélés után!
80 évig kellett várnia egy asszonynak, mire szerelme és gyermekei apja végre oltár elé vezette, igaz, mostanra már a vőlegény sem a saját lábán vonult a pap színe elé: kerekesszékben gurult oda.
2013.10.16 10:21ma.hu / MTI
Fotó: freedigitalphotos.net
Nyolcvan éve együtt éltek, nyolc gyermekük született, ők összesen 50 unokával ajándékozták meg a párt, a család pedig a hosszú évtizedek alatt 35 dédunokával és 20 ükunokával is bővült, ám egyvalami eddig kimaradt a pár életéből: sosem esküdtek meg hivatalosan. A jelek szerint azonban ami késik, az nem múlik, Jose Manuel Riella egykori földműves és Martina Lopez végre úgy határozott, ideje kimondani a pap előtt is a boldogító igent.
Így hát a 103 éves paraguayi vőlegény és 99 éves arája oltár elé vonult - azazhogy a vőlegény inkább gurult, kerekesszékkel - a fővárostól 400 kilométerre északra lévő San Pedro megye egyik templomában és immáron hivatalosan is egy párnak számítanak. Az esküvőről a helyi sajtó is beszámolt, az esketést tartó pap pedig elmondta, hogy ilyen idős pár még sosem állt előtte kapcsolatuk szentesítésére várva.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


