Kétballábas ne csapjon fel tolvajnak!
A hét balekja: rabolni akart, de nagyon nem sikerült neki
Nem csoda, ha a brit rendőrök most úgy érzik magukat, mint Hamupipőke hercege, csak ők egy gyönyörű királylány helyett egy kétballábas bolti tolvajt próbálnak megtalálni az elhagyott fél pár cipője alapján.
2013.10.15 14:38ma.huVígjátékba illő jelenetnek lehettek a szemtanúi azok, akik épp az angliai Heywood település egyik boltja közelében sétáltak három hete, egy átlagosnak induló szombat reggelen negyed 7-kor, pedig egyetlen kamera vagy rendező sem volt a környéken - talán ha lettek volna, most a rendőrség nem kérné a tanúk segítségét. A tolvaj biciklivel érkezett, letámasztotta a járgányt, majd egy késsel felfegyverkezve rontott be a boltba, hogy az éjszakai bevételt követelje. Kisvártatva lábait a nyakába kapva menekült kifelé az üzletből, a két eladó ugyanis nem ijedt meg, hanem rárontottak a botcsinálta tolvajra és kikergették őt.
Fotó: freedigitalphotos.net
A rabló ezek után felpattant a biciklijére, de a nagy lendülettől mindjárt fejre is állt vele, egészen pontosan felszállni se tudott rá, mert megbotlott a drótszamárban, így aztán gyalogszerrel folytatta a menekülést, de közben az egyik lábáról leesett a cipő, úgyhogy végül félig mezítláb rohant végig az utcákon.
Mire a rendőrség megérkezett, neki már nyoma veszett és a bolt alkalmazottai közül sem követte senki a tolvajt, úgyhogy a heywoodi nyomozók jobb híján felcsaptak hamucipőke-hercegnek, és keresik azt a fehér, nagyjából 170-175 centi magas, vékony testalkatú férfit, akinek a lábára illik az elhagyott fél pár cipő.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


