A fekete mamba sem öli meg
A leghalálosabb kígyó sem veszélyes rá: mi a titka a férfinak?
Vakmerő kísérletre szánta el magát egy fiatalember: azt állította, hogy mintegy 100 kígyóharapás és különféle injekciók segítségével annyira felerősítette az immunrendszerét, hogy a leggyilkosabb kígyó mérge sem hat rá.
2013.10.08 13:26ma.huAddig maratta magát össze-vissza a kígyókkal és szúrta magába injekció formájában is a kígyómérgeket, míg szervezetét teljesen ellenállóvá tette a leghalálosabb kígyófajták marásával szemben is - ezt állítja magáról egy amerikai férfi, aki most életveszélyes kísérlettel készül bebizonyítani állítását. A világ egyik valóban leggyilkosabbnak tartott kígyójának, egy fekete mambának készül a fogait a bőrébe mélyeszteni. Ez a fajta bárkinek 20 percen belül a halálát okozza, a 45 éves Tim Friede azonban eltekintve néhány enyhe tünettől szinte észre sem veszi, hogy szervezetébe milyen gyilkos anyag került.
A férfi nemrégiben egy olyan képsorozatot jelentetett meg magáról, melyen az látható, ahogy épp egy vízikobra fejét nyomta az alkarjához, a kígyó pedig az ösztöneinek engedelmeskedve a mérgét mind belepréselte a bőrébe. Friede úgy véli, példáján keresztül el lehetne érni, hogy a harmadik világ népességének is kiépítsék a kígyómérgekkel szembeni védelmét. "Engedni, hogy megharapjanak [a kígyók], rendkívül erős lelki terhet jelent, pedig szükség van rá, hogy legyőzzük a kígyómarásokat. A színtiszta méreginjekció is egy lépés a cél felé, de a harapás teljesen új szintre emeli a folyamatot, és legalább egyszer szükség is van rá" - magyarázta.

"A módszer, amit használok, a méreg-immunterápia" - folytatja. Eleinte higított méreginjekciókkal kezdi a kezeléseket, amelyek aktiválják a szervezet természetes védekezőkészségét, és idővel az immunrendszer megtanulja a megfelelő antitesteket előállítani, hogy a legerősebb mérgeket is semlegesíthesse. Mint mondta, ez pontosan ugyanaz, mint amit a lovak szervezetében is megtalálunk és amit manapság számos ellenméregben is felhasználnak, de ő egyszerűen "kihagyta a lovakat a folyamatból".
A biztonság kedvéért persze Friede nagyon odafigyel az egészségére és rendszeresen ellenőrizteti a máj- és vesefunkcióit. A fekete mamba egyébként megfelelő ellenméreg híján 100%-os bizonyossággal halállal ér véget, jelenleg a harmadik világban - jellemzően Ázsia és Afrika legszegényebb részein - évente mintegy 125 ezren halnak bele a különféle kígyók okozta marásba - emlékeztetett a Daily Mirror című brit lap.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:04 Gál Péter: tavaly 1,7 millió hektoliter bort fogyasztottak Magyarországon
- 8:03 KSH: a bruttó átlagkereset 708.300 forint volt,
- 6:02 MVM: júliustól kizárólag elektronikus energiaszámlát kapnak a nem lakossági ügyfelek
- 20:59 Olasz bíróság: a migránsokat szállító civil hajóknak saját országukban kell kikötni
- 18:58 Számlagyárat lepleztek le a Budapesti Nagybani Piacon
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06