Lyuk nőtt a szívén az intenzív edzésektől
Majdnem belehalt a zumbába
Kis híján az életébe került egy nőnek a zumba iránti szeretete, amikor az egyre rosszabb közérzete miatt kért orvosi vizsgálaton kiderült, hogy egy lyuk van a szívén, ami folyamatosan nő.
2013.10.04 11:28ma.hu
Nicole Saville imádta a zumbát, annyira, hogy nemcsak tanulta, de oktatta is a pörgős táncot, csakhogy egy idő után kiderült, hogy ha így folytatja, akár az életébe kerülhet a rajongás. A fiatal, mindössze 20 éves nőnek ugyanis egy apró lyuk volt a szívén, ami a tánc miatti intenzív terheléstől folyamatosan növekedett, mígnem egy napon Nicole azt vette észre, hogy légszomjjal küszködik és egyre nehezebben bírja a korábban meg se kottyanó testedzéseket.
Egészen addig, míg az ultrahang ki nem mutatta a rendellenességet, a fiatal nőnek sejtése sem volt arról, hogy bármiféle problémája lenne. A nőt azóta megműtötték, a lyukat összevarrták, ő pedig a megpróbáltatásai ellenére visszament zumbaoktatónak. A műtét nélkül bármikor szívrohamot vagy stroke-ot kaphatott volna - vallotta be.
Hat hónappal a műtét után most azért állt ki a nyilvánosság elé a történetével, hogy tudatosítsa mindenkiben, hogy nemcsak a 70-80 évesek között fordulhat elő a váratlan szívroham, hanem akár a hozzá hasonló fiataloknál is, és bízik abban, hogy sikerül egy jótékonysági akcióval annyi pénzt gyűjtenie, ami segíthet az efféle betegségek időbeni felismerésében.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:54 AI és VUCA - elhozzák a világ végét, de nem úgy, ahogyan a legtöbben várnák
- 16:12 Pszichedelikus szertartások a hatalmi elitnek - Titkos drogtermet tártak fel Peruban
- 14:40 Csak a bálnák tudják, hogy 53 év után hova zuhant vissza a Földre a szovjet űreszköz
- 12:29 Trump üdvözli Putyin béketárgyalási javaslatát
- 10:27 Meteorológia: megdőlt a hajnali hidegrekord szombaton
- 8:25 Macron visszautasítja Putyin javaslatát
- 6:11 Az orosz elnök közvetlen tárgyalásokat javasol Kijevnek
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06