Belehalt a nő az élvezetbe
Levágta a vonat mindkét lábát, miközben a síneken szexelt
Extrém izgalommal akarta fokozni a szexuális gyönyört egy ukrán páros, és némi alkohol is közrejátszott a végül tragédiába torkollt együttlétbe: egyikük meghalt, a másiknak odalett mindkét lába.
2013.09.30 14:38ma.huBlehalt a sérüléseibe az ukrán nő, aki párjával hazafelé tartott, de nem bírták megállni hazáig, a rájuk törő gerjedelem olyannyira erős volt, hogy a vasúti síneken estek egymásnak - és már nem volt idejük elmenekülni, amikor jött a vonat. A szerelvény a 30-as éveiben járó nőt megölte, a férfi pedig bár túlélte a balesetet, a lábai odalettek - adta hírül a RIA Novosti című orosz lapra hivatkozva a Daily Mail.
Fotó: freedigitalphotos.net
A hírt az ukrán belügyminisztérium is megerősítette, közleményükben úgy fogalmaztak: a szombat reggeli balesetet az okozta, hogy egy páros "nem tudta leküzdeni a természetes szenvedélyét, amikor hazafelé tartott, meg szerették volna tapasztalni az extrém élményt, hogy a vasúti sínek mellett szeretkezzenek".
Vélhetően olyan extrém élményre egyikük sem számított, mint amit a mozdony felbukkanása jelentett, és már nem tudtak elmenekülni a sínekről. Egyes sajtóértesülések szerint a pár részeg volt a baleset idején.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


