Szülei büszkék hős gyermekükre
Süllyedő autó üvegét zúzta be puszta kézzel, hogy kimentse a sofőrt
Nyakig merült el a folyóban a fiatal azért, hogy bezúzza egy süllyedő autó üvegét. Utólag jött rá, hogy volt nála feszítővas.
2013.09.25 07:00ma.hu
Fotó: Facebook.com
A 19 éves Peter Schioppo szombat éjjel három barátjával üldögélt a folyóparton (Guilford, Connecticut), mikor megláttak egy Buickot, ahogy az belehajt a folyóba majd lassan elmerül a vízben.
"Nem világított a féklámpája. Csak néztünk egymásra, nem hittünk a szemünknek, hogy ilyen megtörténhet" - nyilatkozta. „Végigfutottunk a mólón, közben hívtam a 911-et, majd mind megpróbáltuk kihúzni az autót a partra.”
Az autó egyre jobban süllyedt, majd megfeneklett, ekkor a fiatal felpattant a járműre és betörte az ablakot. A víz már a nyakáig ért, valamennyire beférkőzött a nyíláson, megragadta a férfit és nekiállt kihúzni, végül a barátaival közösen rángatták ki a partra, 20 másodperc múlva az autó pedig teljesen elsüllyedt.
A fiú utólag azon nevetett, hogy volt nála egy pajszer, de ez teljesen kiment a fejéből. Schioppo fájlalja a kezét, és kissé kihűlt, de nagyobb baja nem esett. Az ötvenes éveiben járó sofőr ellen eljárást indítanak, mert részeg volt.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:31 Ruhába csavart macskatetemet találtak, a rendőrök szerint nem történt bűncselekmény
- 20:59 Három napra kitiltották Pócs Jánost a Parlamentből
- 20:42 Kémkedés gyanúja miatt is nyomoznak a Gundalf-ügyben
- 12:41 Különös zöld villanást örökített meg a NASA a Jupiteren
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


