Sértetlenül szállt ki a sofőr
Videó - Így szakította ketté a Lamborghinit
A helyszíni mérések szerint mintegy 160 kilométer per órás sebességgel csapódott neki egy fának, majd onnan megpördülve a betonkerítésnek egy luxuskocsi, az ütközés erejétől a jármű kettészakadt.
2013.09.23 10:52ma.hu700 lóerő, 350 kilométer per órás végsebesség, és 2,9 másodperces gyorsulás 100-ra - az adatok jól jellemzik, mire számíthat az, aki egy Lamborghini Aventadorba ül bele. A kocsi, amelyet a nagynevű gyár mindössze két éve dobott piacra, forintra átszámolva nagyjából 90 milliót ér új állapotban.
Fotó: Supercar Kids
Nos, egy ilyen gyönyörűséget amortizált le egy sofőr New York egyik legnépesebb részén, Brooklynban, amikor a helyszíni mérések szerint 160-nal száguldott végig az utcán. Egy épület két térfigyelő kamerája is rögzítette a baleset egy részét, bár a betonkerítéstől nem látszik minden tökéletesen, de a becsapódás erejére nem nehéz következtetni. A sofőr előbb egy szemből érkező autóval ütközött, amely talán rosszul mérte fel a sebességét és ezért kanyarodott be elé, mindenesetre a lendület megpördítette a Lamborghinit, ekkor csalódott neki előbb az út szélén álló fának, majd onnan a falnak.
A kocsi szó szerint kettészakadt, az eleje és a hátulja között jó néhány méter szünet volt, de ami igazán megdöbbentő: a vezetőülés szinte teljesen sértetlen maradt, a sofőrnek sem lett semmi baja - nem úgy a vétlen vezetőnek, akit kórházba kellett szállítani, állapotáról részletesebb információkat nem közölt az amerikai sajtó.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


