Lea-Ann Ellisonnak lételeme a testépítés
8 hónapos terhesen mázsás súlyokat szakít a nő
Elképesztő vihart kavart a világhálón az a frissen megjelent fotósorozat, amely a súlyemelésben jeleskedő Lea-Ann Ellisont mutatja: a nő a terhessége 8. hónapjában sem mond le kedvenc sportjáról.
2013.09.19 09:46ma.hu
Fotó: Facebook
Ha a terhesség alatti testmozgást emlegeti az orvos vagy a védőnő, általában egy laza sétára vagy egy könnyed úszásra gondol, a 8. hónapban sokak számára már ez is több mint elég - és nemcsak a kismama kényelméért, de a baba védelméért is. A 35 éves Lea-Ann Ellison azonban másképp gondolja, két héttel a kiírt szülés előtt sem tud lemondani szenvedélyéről, a testépítésről, a mázsát jóval meghaladó súlyok emelgetését ráadásul fotóssal is megörökíttette, amivel pillanatok alatt nagy vihart kavart az interneten.
Az egyelőre kétgyermekes anyuka több mint öt éve, a második gyermeke szülése után kezdett bele a testépítésbe, bár mint mondta, mindig is vonzotta az atlétika és a fitness. Azóta számtalan versenyen indult már, de egészen mostanáig a szakmán kívül nem sokan figyeltek fel rá. Mint mondja, fogalma sem volt, hogy ekkora vihart kavar majd azzal, ha kiteszi a netre a profi fotós segítségével készült súlyemelős képeit - írta a Metro című brit lap.
A képekre érkezett kommentek azonban egyértelműen jelzik a közönség véleményét, van, aki egyszerűen csak hülyének titulálja Ellisont, mások viszont részletesebben fejtik ki az izmok efféle erőltetésének a magzatra gyakorolt veszélyeit - sőt, egy ilyen terheléstől akár a szülés is bármikor idő előtt beindulhat.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


