Lottómilliomos kerestetik
Másfél milliárdot hagyott a pulton - mai napig keresik
Lottómilliomost keres egy spanyol város: a szerencsejátékos ugyanis a nyertes szelvényét a boltban felejtette, ahol vásárolta, és több mint egy év alatt sem jelentkezett érte.
2013.09.18 12:40MTIA 4,7 millió eurót (1,4 milliárd forintot) érő szelvényt La Corunában vásárolta valaki tavaly júniusban egy lottózóban. A szelvényt egy másik vásárló találta meg, és odaadta az üzlet vezetőjének, aki tájékoztatta a hatóságokat a történtekről.
A város közzétette: bárki viheti a nyereményt, aki meg tudja mondani, hogy mikor és hol adták el a szelvényt. A polgármester a település honlapján jelentette meg a felhívást az elveszett és talált tárgyak hirdetései között.
"Én leszek az első spanyol polgármester, aki nem azért keres egy milliomost, mert pénzt akar tőle, hanem mert adni akar neki" - tréfálkozott Carlos Negreira a felhívásban.
A hatóságok eddig nem adtak ki semmiféle információt arról, hogy hol és mikor vették a szelvényt, tehát a jelentkezők sem tudhatják, ráadásul arról is kikérdezik az esetleges nyertesek, hogy milyen számokkal lottóznak, hiszen sokan vannak, akik állandó számsorral játszanak. Csak annyi ismeretes, hogy a nyertes számokat 2012. június 30-án sorsolták ki.
La Corunának 260 ezer lakosa van, de sok külföldi turista is megfordul a városban, így lehet, hogy egy idegen vásárolta a szelvényt.
A város egy 1889-es spanyol törvény szerint köteles mindent megtenni azért, hogy megtalálja a nyertest. A keresés legalább két évig tart, ha akkor sem sikerül azonosítani a szerencsést, a nyeremény a szelvény becsületes megtalálójára száll.
Kapcsolódó írások:
- Rendkívüli érdeklődés mellett indult a számlalottó Szlovákiában
- Nem adtak a lottónyereményből, pert indított a kollegina
- Kétszer is kirabolta a lottózót - most előzetesben a fiatalember
- 84 éves asszony nyerte meg Amerika második legnagyobb lottónyereményét
- Belehalt a lottónyereménye ünneplésébe
- Munkanélküliek nyerték a spanyol lottó főnyereményét
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 5:06 Új kiállítással bővül a Hungexpo kínálata
- 4:05 NAK: megalakult a 'mentes' termékek munkacsoportja
- 3:05 Továbbra is népszerű, de átalakult a borravaló intézménye egy felmérés szerint
- 2:04 MOHU átadta az első új hulladékudvarát Esztergomban
- 1:03 Az Európai Bizottság tájékoztatást kér az X közösségi platformtól a tartalommoderációs források csökkentéséről
- 0:03 Robert Downey Jr. szeptemberben debütál a Broadwayn
- 23:02 Nébih: inváziós halfajok telepítését akadályozta meg az Állami Halőri Szolgálat
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06