Nyilatkozni kellett minden gólyának
Öngyilkossági szerződést írattak alá az egyetemistákkal
Öngyilkossági nyilatkozatot kellett tenniük a kínai gólyáknak, egészen pontosan egy olyan szerződést írattak alá velük, hogy vállalják a felelősséget és minden következményt, ha megölnék magukat.
2013.09.17 10:13ma.huSzerződést kellett aláírnia minden gólyának a kínai Guangdong tartományban lévő Dongguan Műszaki Egyetemen, melyben a diákok vállaltak mindennemű felelősséget egy esetleges öngyilkosság vagy hasonló "károkozás" miatt, annak minden következményével együtt. A különös nyilatkozatot többek szerint azért kellett tenniük a diákoknak, mert nemrégiben egy férfi leszúrta az egyik diáklányt, amiért ő az iskolai terhelésre hivatkozva nem akart a barátnője lenni. Az egyetem ugyanakkor tagadja, hogy a furcsa szerződésnek köze lenne az esethez.
Fotó: freedigitalphotos.net
A hivatalos indoklás szerint a szerződés a kollégiumi magatartási kódex részét képezi és azt a célt szolgálja, hogy a diákok jobban vigyázzanak magukra - írta a China Daily című helyi lap. A gólyák többsége azt mondta, hogy meg lehet érteni az iskola döntését, mert valóban elszaporodtak az utóbbi időben az öngyilkosságok és a diákok saját maguknak okozott sérülései, ugyanakkor hozzátették, hogy számos tragédiának semmi köze az iskolai nyomáshoz, sokkal inkább szerelmi ügyekben, a foglalkoztatottság miatti aggódásért vagy épp a családi háttérben érzékelhető gondok miatt fordulnak a tanulók maguk ellen.
A szülők többsége érthető módon azonban a szerződésben csak azt látja, hogy az egyetem igyekszik kihúzni magát minden felelősség alól. Egy apa megfogalmazása szerint gyermekét abban a tudatban küldte felsőoktatási intézménybe, mert bízott abban, hogy a diákok számára biztonságos környezetet teremt az iskola, ehhez képest ha bármi történik a campus területén, az egyetem mossa kezeit.
A 21. századi Oktatási Intézet igazgatóhelyettese, Xiong Bingqui szerint az intézkedés a helyzet "egyszerű és durva kezelése", ezért felszólította az egyetemeket és főiskolákat, hogy az öngyilkos szerződés helyett inkább arra fordítsanak nagyobb figyelmet, hogy olyan környezetet biztosítson a tanulók számára, amellyel megelőzhetők a tragédiák.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


