Születésnapi megemlékezések Camdenben
Amy Winehouse-t ünnepli fél London: mostanában lenne 29 éves
Kiállítással és jótékonysági rendezvényekkel idézik fel Amy Winehouse emlékét a londoni városrészben, Camdenben, ahol élt, abból az alkalomból, hogy szeptemberben ünnepelte volna 30. születésnapját.
2013.09.13 08:29MTIAmy Winehouse a camdeni szórakozóhelyeken kezdte pályafutását, ezek Camden olyan együtteseknek adott otthont, mint a Madness vagy a Blur és olyan rocksztárok származnak onnan, mint Chris Martin a Coldplayből és Noel Gallagher az egykori Oasisből. Jonathan Simpson, a városrész polgármestere a "rock and roll brit fővárosának" nevezte Camdent. "Amy annyira egybeforrt Camdennel, hogy valóban érezni lehet, milyen büszkén őrzik a helyiek az emlékét" - fogalmazott.
A zenei életéről híres környék reputációját ugyanakkor rontja az élénk drogkereskedelem és drogfogyasztás. Winehouse is jól ismert látogatója volt sok helyi bárnak, és miközben nagy nehezen sikerült felülkerekednie kábítószer-függőségén, végül az alkohol végzett vele. "Azt mondják, Camden problémás hely és a baj forrása volt Amy számára. De nem Camdennel volt a baj. Hanem azokkal a körülményekkel, amelyek körülvették Amyt" - fogalmazott Mitch Winehouse.
Még több hír Amy Winehouse-ról
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06

Kinyomtatom
Fórumozok róla

Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


