Nem volt elég pénzük az érdeklődőknek
Eladni nem tudták, ezért árverésre vitték Amy Winehouse házát
Elárverezik azt az észak-londoni házat, amelyben Amy Winehouse, a fiatalon elhunyt brit popdíva élete végén lakott, mivel 2,7 millió fontért (930 millió forint) nem találtak rá vevőt, legalábbis olyat nem, aki rendelkezett a szükséges anyagiakkal.
Valóságos szentély lett Amy Winehouse házának környéke 
A McHugh & Co aukciósház hétvégi bejelentése szerint az észak-londoni Camden negyedben álló ingatlant - egy ikerház egyik felét - december 3-án bocsátják árverésre 1,8 millió font (620 millió forint) induló áron. Az otthonában tavaly júliusban, 27 évesen holtan talált alkoholbeteg énekesnő három hálószobás házát májusban kezdte árulni a család, s bár több vevőjelölttel is megszületett a szóbeli egyezség, fizetni végül egyikük sem tudott.
Az aukcióval azt akarják biztosítani, hogy csak az jelentkezzen vevőnek, akinek biztosan van elég pénze. A házat apa és lánya 2010-ben vásárolta körülbelül annyiért, amennyiért most eladásra kínálják. Az apa, Mitch Winehouse szerint azért akarják eladni, mert az üresen álló ház fenntartása túl nagy anyagi terhet ró a családra.
A BBC szerint az árverési katalógus nem tartalmazza, hogy ebben a házban lakott és halt meg Amy Winehouse.
Még több hír Amy Winehouse-ról
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla

Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


