Nevetséges kártérítés
25 milliós kártérítés bokaficamért egy elítéltnek
Kisebb vagyont, 73 ezer fontot - 25 millió forintot - kapott kártérítésként egy bokaficamért Nagy-Britanniában egy közmunkára ítélt férfi. Az illető szedercserje ágainak visszanyesésekor szenvedte el a nem túl súlyos balesetet.
2013.09.10 02:28MTIAz újság több olyan esetet is ismertetett, amelyek során az adófizetők pénzéből busásan kártalanítottak közmunkára ítélt törvényszegőket, bűnözőket. 94 ezer 444 fontot kapott kartörésért egy férfi, egy másikat 18 ezer 600 fonttal kárpótoltak azért, mert talicskázás közben megrándult a háta.
Akadt olyan is, aki azért kapott 9 ezer fontot - bő 3 millió forintot -, mert egy irodában ráesett egy polcról egy akta. Nála is jobban járt azonban az az illető, aki meg tudta győzni a bíróságot arról, hogy lelki sérülést okozott neki a közmunka. Ő 15 ezer fontot - 5,2 millió forintot - zsebelt be.
Az Adófizetők Szövetsége felháborítónak ítéli az eseteket, Nagy-Britannia kártérítési kultúráját pedig őrültnek minősíti. Szóvivője szerint a közmunkának az adófizetők hasznára kellene lennie, nem pedig további terhére.
A közmunkán baleseteket elszenvedőknek évente 1,4 millió fontot - csaknem fél milliárd forintot - fizet ki a brit államkassza.
Kapcsolódó írások:
- Romagyilkosságok - A kormány felméreti a kárigényeket
- Ryanair: kártérítést követelnek a volt alkalmazottak
- Kártérítést fog kérni a gyilkosság vádja aló felmentett Zimmerman
- Brutális összegű kártérítést kérnek a Kínában meggyilkolt britért
- Öt napig zárkában felejtették - négymillió dolláros kártérítést kapott
- Spanyol vonatbaleset - 60 ezer eurós kártérítés az áldozatok családjainak
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:36 Biden azonnali tűzszünetet, és kétállami megoldást sürgetett egy főiskola végzős hallgatói előtt
- 12:21 BRFK: 743 igazoltatás egy éjszaka alatt
- 11:59 Hajóbaleset Verőcénél - Őrizetbe vették a szállodahajó kapitányát
- 11:35 Török kori történelmi fesztivált rendeznek Tatán
- 10:34 Nagy István: már 184 millió új fát ültettünk erdeinkben
- 9:32 Negyvenegy határsértő ellen intézkedtek a rendőrök a hétvégén
- 8:17 Űrturistákkal a fedélzetén Texasból ismét elindult a Blue Origin űrkapszula
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06