A hátsó ülésen szeretkeztek
Taxiban szexelő pár okozott majdnem tömegbalesetet
Kis híján tömeges balesetet okozott egy begerjedt páros, akik egy taxi hátsó ülésén estek egymásnak, nem zavartatva magukat attól, hogy bárki beláthat az ablakon. Mindezt egy forgalmas autópályán.
2013.09.05 07:29ma.huNem sok hiányzott hozzá, hogy tömegbaleset történjen egy shanghaji autópályán, ugyanis egy begerjedt pár nem bírta ki hazáig, már az őket szállító taxiban egymásnak estek a hátsó ülésen. Természetesen a mellettük elhaladók már a hátsó szélvédőn át jól láthatták, mi folyik a kocsi belsejében, amikor pedig egyvonalba értek a taxival, kivétel nélkül mindenki figyelmét lekötötte a fülledt jelenet - akár autóval, akár motorral közlekedett.
Fotó: weibo.com
"A szomszédos sávban voltam és láttam, hogy csókolóznak és fogdossák egymást" - mesélte az egyik szemtanú. Mivel a sor viszonylag lassan araszolt, még arra is volt ideje, hogy néhány fotót készítsen az esetről. "Vagy tíz jármű sofőrje sávot váltott vagy legalábbis levette a szemét az útról, hogy jobban lásson" - tette hozzá. Mindeközben a párost láthatóan cseppet sem zavarta az egyre növekvő közönség, miközben a nő lovaglóülésben telepedett élettársa ölébe.
Később a rendőrség is bírálta a veszélyes mutatványt, de ők nemcsak a közlekedésben részt vevő többi emberre leselkedő veszélyeket emelték ki. "A sofőrnek meg kellett volna állnia és azt mondani nekik, hogy szálljanak ki. Még csak bekötve sem voltak" - háborgott a közeg szóvivője.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:31 Ruhába csavart macskatetemet találtak, a rendőrök szerint nem történt bűncselekmény
- 20:59 Három napra kitiltották Pócs Jánost a Parlamentből
- 20:42 Kémkedés gyanúja miatt is nyomoznak a Gundalf-ügyben
- 12:41 Különös zöld villanást örökített meg a NASA a Jupiteren
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


