Félreértették a reklámfilm forgatását
Rendőrök vették üldözőbe Angelina Jolie-t és Tom Cruise-t
Rendőrök eredtek annak a hajónak a nyomába, amelyen a Temzén Angelina Jolie és Tom Cruise rántott fegyvert - pontosabban valakik, akik kísértetiesen hasonlítottak a sztárokra, nem véletlenül.
2013.08.26 11:50ma.huFegyveres merénylők miatt vonult ki a Temzére a londoni vízirendőrség, akiket néhány éles szemű járókelő riasztott, de a jelek szerint annyira mégsem volt jó a szemük, hogy a részleteket is észrevegyék. Azt ugyanis már nem látták, hogy a fegyveresek pont úgy néznek ki, mint a legnagyobb akciósztárok, nevezetesen Angelina Jolie, Tom Cruise, Daniel Craig és Arnold Schwarzenegger, az meg végképp nem szúrt szemet nekik, hogy a közelben néhány fényképész is meghúzódik, és a békés angolok helyett legfeljebb néhány fotót lőttek.
Fotó: Flagship
A dráma egy reklámkampány forgatása közepette bontakozott ki, az akciójelenetben a neves sztárok hasonmásai pózoltak egy hajón, kezükben fegyverrel, azt hirdetve, hogy a Temzén élhetik át a bátrak London legextrémebb vízikalandját. A járókelők azonban azt hitték, egy négytagú merénylőbanda a Westminster-apátság ellen készül támadást indítani, ekkor riasztották a rendőrséget, akik szerencsére gyorsan tisztázták a félreértést. Természetesen felmerülhet a kérdés, hogyan történhetett meg, hogy ők nem tudtak a folyón zajló eseményekről, ám erre meglehetősen egyszerű a válasz: a brit törvények értelmében ha nem filmeznek, csak fényképeznek, akkor nem kell előzetes engedélyt kérni - számolt be a Daily Mirror.
Utólag persze a reklámkampány szervezői is belátták, hogy bármennyire nem lett volna kötelező, mégis megérte volna megtenni a bejelentést a fotózásról, így megspórolhattak volna egy kínos félreértést.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


