Sorra tűnnek fel a matuzsálemek
Az indiai után egy 127 éves nő pályázik a legöregebb címre
Szinte csak órákkal azután, hogy nyilvánosságra hozták egy állítólag 123 éves férfi létezését, aki így a Föld legöregebbje lehet, máris jelentkezett egy nő, aki azt mondja, ő négy évvel idősebb.
2013.08.16 17:59MTIAlig egy nappal az után, hogy a világsajtót bejárta a hír, amely szerint egy 123 éves bolíviai ajmara indián lehet a valaha élt legöregebb ember a világon, arról szóló információk jelentek meg, hogy egy ujgur asszony még nála is vénebb, 127 éves lehet, azaz akkor született, amikor Kína még császárság volt. Ha a hatóságok és a Guinness-világrekordok hitelesítői megerősítik Alimihan Sejiti korát, övé lesz a rekord - írta a South China Morning Post című lap pénteken.
Az asszony Kínának a közép-ázsiai országokkal határos vidékén él, és állítólag 1886. június 25-én, a Csing-dinasztia idején született. Alimihan Sejiti a hírek szerint jó egészségnek örvend, és egy interjúban arról beszélt, hogy örömére szolgál, ha a környezetében élő gyerekekkel énekelhet és játszhat. Elmondta azt is, hogy csak hideg vizet iszik - ez utóbbi nem szokás Kínában, mert úgy tartják, nem tesz jót az egészségnek.

A kínai gerontológiai társaság már kiküldte szakértőit Ujgurföldre a matróna, valamint az arrafelé élő más matuzsálemek életkorának hitelesítésére. A Guinness-rekordok szerkesztősége közölte, várja a kínai hatóságok jelentését.
Hszincsiang-Ujgur Autonóm Terület, ahol a muzulmán kisebbséget alkotó ujgurok élnek, Kína-szerte ismert arról, hogy az ottani emberek szép kort érnek meg. Egykor a kínai százévesek ötöde odavalósi volt, amikor még az ország lakosságának még csak 1,3 százalékát adta ez a vidék. Jelenleg egy francia nő tudhatja magáénak a leghosszabb ideig élő ember Guinness-rekordját. Jeanne Calment 1997. augusztus 4-én halt meg 122 éves és 164 napos korában.
A legöregebb ember címet most épp egy japán asszony birtokolja: Okava Miszao augusztus 5-én lett 115 éves, azaz 1898-ban született. Jelenleg - Alimihan Sejitit is beleszámítva - mindössze nyolc olyan emberről tudni, aki már a 19. században is élt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:16 Baleset a budaörsi repülőnapon: nézőkre dőlt egy LED-fal, hárman kórházba kerültek
- 22:43 Ezrek ünnepelték Stonehenge ősi köveinél a nyári napfordulót
- 20:07 Gyönyörű baleset - ütközés után beindult a tüzijáték-rakomány a kamionban - videó
- 18:53 Újabb idegenhonos faj bukkant fel az Alcsi Holt-Tiszán - már szaporulat is bizonyítható
- 16:03 Alien-szerű lények vonultak át az úton Kingsportban - videó
- 14:31 Hatalmas tűz tombol a horvát tengerparton
- 12:11 Egy idős férfi autóval ment le Róma híres nevezetességén, a Spanyol lépcsőn - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06