Megtartják a kiszáradt tetemet
Macskamúmiát találtak a tatarozás közben
Nem akarják kidobni, bár a végleges helyét egyelőre nem találták ki annak az elpusztult és mára már teljesen kiszáradt macskának, amit a ház felújítása közben találtak a padló egy rejtett zugában.
2013.08.15 13:03ma.huEgy öreg ház felújításakor minden elképzelhető és elképzelhetetlen dolog előkerülhet, ám alighanem ritkán találnak a háztulajdonosok egy tökéletesen mumifikálódott macskatetemet. Egy angliai pár mégis így járt, amikor felszedték a házuk padlóját: az állat minden része tökéletesen megmaradt, csupán a nedvesség párolgott ki belőle. A kétgyermekes Melanie Bruce azonban nem riadt meg a döglött macskától, épp ellenkezőleg: magához ölelte és azt mondta, talán jó szerencsét hoz az állat.
Fotó: North News
Emiatt nem is akar megszabadulni tőle, azt mondta, az ismerősök mindig dicsérték, hogy mennyire jó kisugárzása van a háznak és úgy véli, ehhez a Tutan-macs-mon névre keresztelt tetemnek is köze van. "Első körben egy régimódi babakocsiba tettük a pincében, de lehet, hogy végül egy üvegvitrinbe tesszük az ajtó mellé" - morfondítozott a nő. "De előfordulhat, hogy a fürdőszoba alá tesszük, miután befejezzük a renoválást, hogy úgy mondjam, visszakerül oda, ahonnan jött" - tette hozzá.
Ian és Melanie Bruce úgy tippeli, a ház valamikor a viktoriánus korban épülhetett.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


