Mániákus kleptomán is
Autista lehet New York fő metró- és busztolvaja
Nagy valószínűséggel enyhe autizmustól szenved az a férfi, aki mániákusan lopkodott metrószerelvényeket, buszokat New Yorkban, de volt, hogy kalauznak vagy pályamunkásnak adta ki magát.
2013.08.12 23:30MTIA 49 éves Darius McCollum az amerikai nagyváros tömegközlekedésének megszállottja: már 8 esztendősen betéve tudta az összes metróvonal összes állomását, ám ahelyett, hogy elment volna metrókocsi-vezetőnek, inkább imposztorkodott. Ennek oka, hogy nem sikerült letennie a szakvizsgát, no meg az is, hogy ha sikerült volna, akkor sem alkalmazzák.
"Nem veszünk fel olyat, aki korábban szerelvényt lopott tőlünk" - mondta a New York-i tömegközlekedési hatóság szóvivője.
A "metró- és buszkleptomán" férfi 15 évesen vezetett először metrószerelvényt. Hat megállónyit sikerült neki a mutatvány, miközben az utasok semmit nem észleltek. Ezután jó párszor megismételte a dolgot, eddig 29-szer tartóztatták le, élete harmadát rács mögött töltötte.
Legutóbb "nagy szerelméhez", a metróhoz hűtlenül egy autóbusz ellopásáért kattant csuklóin bilincs. 15 évet kaphatott volna visszaeső múltja okán, ám legfeljebb ötöt fog, mert ügyvédjének sikerült szakorvosi véleménnyel igazoltatnia, hogy védence Asperger-szindrómás, amely az autizmus egy enyhe válfaja, McCollum pedig megígérte, hogy gyógykezelésnek veti alá magát.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


