Vidracsemete
Árva vidrakölyök került a Szegedi Vadasparkba
Elárvult vidrakölyköt nevelnek a Szegedi Vadaspark természetvédelmi mentőközpontjában, a fiatal állatott a Tisza belvárosi szakaszán találták járókelők. A tervek szerint jövő tavasszal visszaengedik a természetbe.
2013.08.10 12:05MTIVeprik Róbert igazgató az MTI-nek elmondta, általában azt kérik az állatbarátoktól, ha magányos kölyköt találnak, ne fogják meg, és ne vigyék magukkal, hogy anyja tovább gondozhassa. A vidrakölyköt azonban a hajóállomás közelében fedezték föl, emberek által gyakran látogatott helyen, ráadásul az állat a rendkívüli hőség miatt ki is száradt, így valószínűleg jó döntés volt, hogy behozták a mentőközpontba.
A hím, amely nyolc hetes lehet, az állatkert egy tapasztalt gondozójához került, és kiderült, a kiszáradáson és az éhségen kívül nincs komoly baja. A kölyök szépen gyarapszik, a macskáknak szánt tápszer mellett már szilárd táplálékot, apróra vágott halat is fogyaszt.
A Nimródnak elnevezett kölyköt igyekeznek úgy fölnevelni, hogy minél kevésbé kötődjön az emberekhez, így féléves kora körül, jövőre kora tavasszal visszaengedhetik a természetbe.
Magyarország európai viszonylatban "vidranagyhatalomnak" számít, elsősorban a fokozott és hatékony védelemnek köszönhetően. A vidra a természetes vizes élőhelyek csökkenése és az orvvadászat miatt Nyugat-Európa számos régiójában kipusztult. Több országban, például Hollandiában a visszatelepítésével próbálkoznak. Sokan kártevőnek tartják, főleg a halastavak környékén, és ezért illegálisan irtják is. Bár valóban hatékony halász, és az étvágya is nagy, megjelenése egyes vidékeken éppen azt jelzi, hogy megfelelőek a körülmények, a terület jó és stabil ökológiai állapotú.
Régen több magyar állatkertben is bemutatták, ma már csak a Szegedi Vadasparkban és petesmalmi Vidramenhelyen találkozhatnak a látogatók európai vidrával, mindkét helyen mentett állatok élnek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 5:23 Trump a fegyverviselés jogának támogatását hangoztatta az amerikai lőfegyverszövetség éves gyűlésén
- 23:29 KSH: a benzin 12, a dízel 1 forinttal olcsóbb a szomszédos országok átlagánál
- 22:28 MÁSZ: a benzin ára 10, a gázolajé 4 forinttal csökkent a héten
- 21:22 Emilia Romagna Nagydíj - Verstappen győzött Imolában
- 20:07 Hajóbaleset Verőcénél - Jól látható a hatalmas sérülés a szállodahajó orrán - képek
- 19:03 Ennyi maradt - oda kerül a motorcsónak roncsa, ahova a szinte napra pontosan 5 éve elsüllyedt Hableányé - képek
- 18:35 Fico szlovák miniszterelnök élete nincs veszélyben a merényletkísérlet után - a kormány szerint
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06