Rengeteg alkoholt kellett lenyelnie
Halálra "itatták" az üzletembert a bérgyilkosok
Halálos mennyiségű alkohol elfogyasztására kényszerítettek bérgyilkosok egy üzletembert az oroszországi Novoszibirszkben csütörtöki médiajelentések szerint.
2013.08.09 02:29MTI
A 68 éves Jakov Hanyin holttestét január 30-án találták meg egy garázs kapujában. Vérének alkoholtartalma meghaladta a 6 ezreléket. Mint a hosszú hónapokig tartó nyomozás kiderítette, a főleg ingatlanüzletben érdekelt vállalkozót egy riválisa megbízásából három férfi összeverte, majd literszám itatták vele az alkoholt, míg az a halálát nem okozta.
A RIA Novosztyi orosz hírügynökség honlapja szerint az alkohollal végrehajtott gyilkosság megrendelője 50 ezer rubelt (340 ezer forint) fizetett a bérgyilkosoknak. A három elkövetőt július végén, a megbízót - aki belvárosi ingatlanok megszerzése céljából likvidáltatta vetélytársát - augusztus elején, az ország elhagyására tett kísérlet közben tartóztatták le.
Jakov Hanyin a helyi zsidó közösség kiemelkedő tagja volt, s novoszibirszki üzlethelyiségeken kívül aranybányái voltak Észak-Kazahsztánban - írta a RIA Novosztyi a helyi médiára hivatkozva.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


