Szülei meghaltak, a kislány ki volt párnázva
A babahordozónak köszönheti az egyéves az életét
Egyelőre rejtély, hogy került egy háromtagú család a teherhordásra használt hegyi kötélfelvonó kabinjába, de a tragédia ezzel csak részben függ össze. A házaspár meghalt, gyermekük túlélte a zuhanást.
2013.08.05 16:11ma.huSúlyos sérüléseket szenvedett, de túlélte egy egyéves kislány azt a zuhanást, ami az Alpokban történt és amely a szüleit azonnal megölte. A csecsemő és szülei egy felvonóval együtt mintegy 30 métert zuhantak, a gyermek 31 éves anyja és 38 éves apja azonnal életét vesztette a fejsérülések miatt. A mentők azonban kisvártatva halk nyöszörgést hallottak egy hátizsáknak tűnő tárgy felől, közelebb érve aztán kiderült, hogy egy bébihordozó az.
A baleset helyszíne (Fotó: YouTube)
Mint a mentők elmondták, a baba életét az mentette meg, hogy a hordozó kellően kipárnázta őt, így a zuhanás erejének nagy részét felfogta. "Ellenkező esetben ő is meghalt volna" - mondta a mentést végző egységek szóvivője. Az illetékes szervek azóta már felvették a kapcsolatot a gyermek kanadai rokonaival. Az apa svájci születésű volt, de miután feleségül vett egy kanadai nőt, odaköltözött, és látogatóba tért haza szülőhazájába, ahol a végzet utolérte mindkettőjüket.
Egyelőre nem tudni, mit keresett a család a lezuhant felvonóban, azt ugyanis csak teherszállításra használták, embernek semmi keresnivalója nem lett volna a kabinban - számolt be a Daily Mail. Az üzemeltető cég egyik alkalmazottját mindenesetre már őrizetbe vették, mert a kihallgatás során ellentmondásba keveredett önmagával. A kisbabát egyébként a közeli kórházban Edelweiss néven becézik, ami a rendkívül szívós és a legkeményebb körülményeket is túlélő havasi gyopár német neve.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


