Életmentő videojáték
Videojátékból tanult vezetni - megmentette családját egy tízéves kisfiú - VIDEÓ!
A játék során szerzett tapasztalatoknak köszönhetően mentette meg nagymamája és kisöccse életét egy 10 éves fiú.
2013.08.04 10:45ma.hu
Széles körben elterjedt nézet, hogy a videojátékok káros hatásúak, mert agresszívvé teszik a velük játszókat. Kérdés persze, hogy az elmúlt ötezer év háborúit, és egyéb erőszakos eseményeit figyelembe véve mégis milyen videojátékokkal játszott az emberiség.
De még a legmegrögzöttebb számítógép-gyűlölőt is elgondolkodtathatja a colorádói Gryffin Sanders esete, aki – miután megmentette családtagjai és a saját életét – elmondta: csak a Mario Kart játékkal eltöltött időnek köszönhető, hogy még életben van.
Sanders öccsével és nagymamájával utazott Golden város közelében, mikor a 74 éves hölgy – feltételezhetően szívroham következtében - mondat közben elvesztette eszméletét. A kisfiú próbálta felébreszteni a nagymát, de mivel nem sikerült, megragadta a közel 90 km/h sebességgel száguldó autó kormányát és biztonságban levezette az útról.
„Olyan helyre próbáltam irányítani a kocsit, ahol nem leszünk a forgalom útjában” – mesélte a kis hős. A mutatvány sikerült, Gryffin egy sáros árokban parkolt le a kocsival az út szélén. „Az első gondolatom az volt, hogy ez egy teszt” – mesélte a fiú, aki bevallotta, a sok gokartozásnak és a játék során tanultak miatt tudta biztonságba vezetni a kocsit.
A Reddit közösségi oldal törzsközönsége nem győzte dicsérni a kisfiú lélekjelenlétét, és gyors gondolkodását. „A kölyök elég okos volt, hogy megkülönböztesse a valóságot a játéktól, de képes volt a játék során megszerzett képességeit felhasználni, így mentve meg családját” – írta az egyik felhasználó.
Jó tudni, hogy a számítógépes játékok nem csak erőszakra tanítják meg gyermekeinket.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06