Korrupciót sejtenek a jogvédők
Megbüntették a szülés közben sikoltozó nőket a kórházban
A "téves riasztás" miatt fejenként 5-5 dollárra büntettek Zimbabwében olyan nőket, akik szülés közben hangosan sikoltoztak - ez derül ki a legnagyobb emberi jogi szervezet jelentéséből.
2013.07.12 10:59ma.hu
Fotó: freedigitalphotos.net
A globális korrupció jelenségére hívja fel a figyelmet legfrissebb jelentésében a Transparency International, amely azután indított vizsgálatot, hogy több kismama is jelezte Zimbabwéból, hogy büntetést szabtak ki rájuk, amiért vajúdás közben hangosan kiabáltak. A legnagyobb jogvédő szervezet megállapításai szerint a nővérek azért büntették meg a szülő nőket, mert ők "téves riasztással" foglalták le az idejüket - áll a Huffingtonpost című lapban.
A jelentésben az is szerepel, hogy a kevésbé jómódú nők, akik nem tudták kifizetni a bírságot, azokat bent fogták a kórházban és kamatostól kellett ledolgozniuk az 5 dollárnyi büntetést. A zimbabwei miniszterelnök-helyettes a jelentés hatására szintén vizsgálatot indított, a TI szerint azóta nem érkezett hozzájuk sem új panasz.
Az országban katasztrofális a szülések körüli helyzet, egy májusi statisztika szerint naponta tíz nő hal bele a vajúdásba, ráadásul egyes helyeken csak úgy tudják lebonyolítani a szülést, ha maga a kismama viszi be a kórházba a legtöbb szükséges anyagot, mert az orvosi eszközöket leszámítva nem tudnak semmit biztosítani.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:40 Kedden újranyitott a Terror Háza Múzeum
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
- 6:23 Újkőkori csontsípra bukkantak Észak-Macedóniában
- 22:22 Két kézigránátot találtak egy magyar férfi autójának alvázára erősítve a horvát határon
- 20:21 Támadást tervezett egy francia szélsőjobboldali meggyőződésű tinédzser a volt iskolája ellen
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


