Már a hangszórót sem kímélik az imák közben
"Csendesebben imádkozzanak!" - túl hangosak a müezzinek
Indonéziában, a világ legnépesebb muzulmán országában arra kérték a mecsetek müezzinjeit szerdán, a ramadán első napján, hogy fogják vissza a hangerejüket.
2013.07.10 13:20MTIMint minden évben a böjti hónap idején, idén is hangszórót nem kímélve verseng egymással a mintegy 800 ezer mecset müezzinje. A napi öt imán túl – az első reggel fél ötkor kezdődik – szinte szünet nélkül recsegtetik az egymásra helyezett hangszórókat a folyamatos Korán-idézetekkel. A hangszórók által felerősített hangerő fülész szakorvosok szerint eléri az egészségre káros szintet. Ezt szeretné elkerülni a világ negyedik legnépesebb országa mecsetjeit tömörítő Indonéz Mecset Tanács.
"Ramadán idején a mecsetek egyre hangosabbak. Meg kell tehát kérnünk őket, korlátozzák a hangszórók használatát" – mondta a szervezet helyettes vezetője, Masdar Masudi. "Nagyon fontos, hogy a muzulmánok nyugodt légkörben, ünnepélyesen tehessenek eleget vallási kötelezettségeiknek a szent hónap alatt" – tette hozzá.
Fotó: freedigitalphotos.net
Az imára szólítást bírálni szigorú tabunak számít Indonéziába, eddig csak külföldiek vállalkoztak erre, a saját kárukra. Három éve a kelet-indonéziai Lombok szigetén élő egyik amerikai engedte szabadon egy mecset elleni haragját, kitépve a hangszórókábelt. Istenkáromlásért öt hónapi börtönre ítélték.
Mostanában azonban már nem csak a külföldiek bírálnak. Tavaly egy hetvenes éveiben járó muzulmán merészelte bepanaszolni a szomszédjában lévő túlbuzgó mecsetet. Miután többször is megfenyegették, visszavonta ugyan a panaszt, de a mecset is csökkentette a hangerőt.
2012 áprilisában nagy meglepetésre Boediono indonéz alelnök szólította fel önmérsékletre a mecseteket. "Az első ima messziről szóló lágy hangja több visszhangra lel, és mélyebben megérinti a szíveket, mint a fülekbe recsegő harsány kiáltások" – mondta.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


