Kutyák miatt zuhant le a quados
34 milliónyi kártérítést kapott az impotenciájáért
Néhány megvadult kutya miatt előbb az uralmát veszítette el a négykerekű motor fölött, aztán pedig a nemi vágyát a quados. A kutya tulajdonosát végül kártérítésre kötelezték.
2013.07.09 08:01ma.hu
Fotó: freedigitalphotos.net
Bő 34 millió forintnak megfelelő összeget ítélt meg a bíróság kompenzációként annak a férfinak, aki Spanyolországban, Peniscola közelében motorozott egy négykerekűvel, amikor néhány kutya támadt rá és emiatt elvesztette az uralmát a jármű fölött, majd 12 méter zuhanás után egy szakadékban kötött ki. A motoros az eset óta képtelen a nemi életre, emiatt beperelte a kutya tulajdonosát.
A nő a bíróságon váltig bizonygatta, hogy a kutyáinak semmi köze nem volt a történtekhez, a quados csak magának köszönheti a bajt, azért zuhant le, mert nem tudta vezetni a bérelt járművet, de végül hosszas huzavona után a taláros testület kimondta: a tulajdonos a felelős a sérülésekért és azok következményeiért, mert nem tartotta megfelelő ellenőrzés alatt a kutyáit - számolt be az austriantimes.at című osztrák hírhonlap.
A kutya gazdájának a kártérítés mellett meg kell fizetnie a mintegy 20 ezer forintnak megfelelő bírósági költségeket, valamint 2 millió forintnyi eurót a quad tulajdonosának, akitől a motoros bérelte a járművet. "A kutyák támadása volt az egyetlen ok, amiért ez a férfi megsérült" - indokolta az ítéletet a bíró.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


