"Reméljük, talpon marad, míg eladjuk"
Álomház potom áron eladó, jelige: csak vakmerőknek!
Négy szoba, gyönyörű kert, kilátás a végtelen tengerre, nem zavarnak a szomszédok... - és csak 8,7 millió forint az ára az álomotthonnak. Egy apró szépséghibája van: fél méterre ott a szakadék.
2013.06.26 10:16ma.hu400 ezer fontról 25 ezerre zuhant az ára egy négy hálószobás luxusingatlannak, pedig csodaszép az elhelyezkedése, a hátsó ablakok egyenesen a tengerre néznek, nincsenek a közelben idegesítő szomszédok, egyszóval megannyi paraméter, ami alapján inkább emelkednie kellene az árnak. Csakhogy van egy egészen aprócska probléma az álomházzal: a hegy, amelynek a tetején épült, nemrégiben elkezdett összeomlani, a hegyoldal nagy része megcsúszott.
Fotó: SWNS
Az angol Riviérának is tartott Devonban az első hegyomlást egy újabb követte, ennek következtében jelenleg a szakadék széle alig fél méterrel a hátsó kerítés mögött kezdődik, szomszédok pedig azért nincsenek, mert az a ház a hegyoldallal együtt a tengerbe csúszott. A most meghirdetett ház tulajdonosai érthető okokból döntöttek úgy, hogy elhagyják a festői környéket és egy olyan cégre bízták az eladást, amely kifejezetten az efféle veszélyes vagy extrém ingatlanokra szakosodott.
A vevők persze ugyancsak érthető okokból valami biztosítékot szeretnének kapni a ház biztonságáról, mielőtt kifizetik a mindössze 8,7 millió forintnak megfelelő vételárat. Graham Penny, az értékesítéssel foglalkozó szakember ugyanakkor megjegyezte, hogy egy okos vásárló nagyszerű üzletet csinálhat és busásan megtérülhet a befektetése - már amennyiben az anyatermészet kedves lesz hozzá. Közben pedig csak abban reménykedik, hogy a ház az Oddicombe Cliffs Torquay tetején marad, míg sor kerül a jövő havi aukcióra - számolt be a Daily Mirror.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


