Osztálytársa anyja kényszerítette a kisfiút
11 éves apától lett gyereke a 36 éves nőnek
Szexuális együttlétre kényszerítette több ízben is egy 36 éves nő a gyereke 11 éves osztálytársát,majd amikor terhes maradt a kisfiútól, megfenyegette, ha bárkinek szól.
2013.06.18 10:27ma.huBíróságon kell felelnie tettéért egy 36 éves új-zélandi nőnek, aki 11 éves fia osztálytársát rontotta meg. A most már 12 évessé cseperedett fiúcska a barátját látogatta meg egy évvel ezelőtt, amikor a nő elcsábította őt és bevezette a szex rejtelmeibe, majd az eset több alkalommal megismétlődött, a gyermek elmondása szerint a nő kényszerítette őt a szexuális aktusra. Az egyik ilyen együttlét után felfedezte, hogy teherbe esett, ekkor állítólag megfenyegette a fiút, hogy nehogy el merje bárkinek is mondani a történteket.

A gyerek azonban egy idő után már nem tudta magában tartani a súlyos titkot, ezért az iskola igazgatójához fordult, aki a beszámolót hallva riasztott az aucklandi rendőrséget és a gyermekvédelmi szakszolgálatot. Utóbbiak elvették az anyától az időközben világra jött kisbabát és állami gondozásba vették. A Stuff című új-zélandi lap szerint amennyiben bebizonyosodik, hogy valóban a 11 éves fiú a kisbaba apja, akkor ő lesz minden idők legfiatalabb kispapája a szigetországban.
Új-Zélandon évente mintegy ötezer esetben nem kerül név a születési anyakönyvi kivonaton az apa rovatba. Bár a legfiatalabb szülők rekordját nem tartják nyilván, a statisztikák szerint 2008-ban 11 apa szerepelt a hivatalos iratokban, aki még nem töltötte be a 15. életévét, egy évvel korábban 15-en voltak. Az anyáknál egy 2006-ban szült lány tartja a rekordot, 11 éves volt, amikor világra hozta a gyermekét, de egy évvel később egy 12 éves lány is szült.
Az extrém korkülönbséggel történő szexuális zaklatás sem ismeretlen Új-Zélandon. A múlt évben egy 45 éves nő került börtönbe, aki egy 15 éves fiút erőszakolt meg. 2009-ben egy 36 éves nőt ítéltek egy év háziőrizetre és 200 óra közmunkára a fia 15 éves barátjával folytatott szex miatt, 2007-ben három évre ítéltek egy nőt hat rendbeli erőszak miatt, aki két kiskorú fiúval egy istállóban szexelt, két évvel korábban pedig egy 23 éves nő kapott 240 órányi közmunka-büntetést és kilenc hónap felügyeletet, miután lefeküdt egy 13 éves fiúval, de állítása szerint úgy tudta, a gyerek 17 éves.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:04 Gál Péter: tavaly 1,7 millió hektoliter bort fogyasztottak Magyarországon
- 8:03 KSH: a bruttó átlagkereset 708.300 forint volt,
- 6:02 MVM: júliustól kizárólag elektronikus energiaszámlát kapnak a nem lakossági ügyfelek
- 20:59 Olasz bíróság: a migránsokat szállító civil hajóknak saját országukban kell kikötni
- 18:58 Számlagyárat lepleztek le a Budapesti Nagybani Piacon
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06