Nem bírta elviselni a fájdalmakat
Törött lába buktatta le a betörőt
Már több bűncselekmény miatt elfogatóparancs volt érvényben a tolvaj ellen, ám valahogy mindig kicsusszant az üldözői kezei közül. Talán ő sem gondolta, hogy egy rossz ugrás okozza a vesztét.
2013.06.17 17:33ma.hu
Fotó: freedigitalphotos.net
Úgy tűnt, ezúttal is sikerült megúsznia a betörést a 34 éves tolvajnak, ám a bűncselekmény másnapján szégyenszemre fel kellett adnia magát, amikor kénytelen volt kihívni a mentőket. A román betörő a spanyolországi Catalunában hatolt be egy parasztházba, ám ténykedése közben megzavarta őt a ház tulajdonosa, ezért menekülni kezdett. A tetőről mintegy hat métert zuhant és még el tudott tűnni a közeli bozótosban, de mint kiderült, az esés következtében eltörte a lábát, ami másnapra szörnyű kínokat okozott neki, annyira, hogy végül fel kellett hívnia a mentőket.
"Már több kiemelt elfogatóparancs volt kiadva ellene. Most a kórházban tartjuk szigorú őrizet alatt" - idézte a rendőrségi szóvivőt az austriantimes.at című osztrák hírportál.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


