Eddig még senki nem tudta megoldani
Egymillió dollárt ér a 30 éves matekrejtély
Egymillió dolláros jutalmat ajánlott fel egy tehetős dallasi bankár annak az egyelőre még ismeretlennek, aki képes bebizonyítani a "nagy Fermat-sejtést". A feladvány három évtizede okoz fejtörést.
2013.06.06 07:57ma.huKereken egy millió dolláros jutalmat ajánlott fel a dallasi Andrew Beal, aki amellett, hogy tehetős bankár, még a matematikát is imádja. Olyannyira, hogy hosszú évek óta szeretne megoldást találni az egyik számelméleti problémára, de hiába ajánlott fel már 1997-ben 5000 dolláros jutalmat annak, aki levezeti a bizonyítást a sejtésére, egyelőre senki nem állt elő a zseniális képlettel. Az összeg azóta folyamatosan növekedett, most pedig elérte a bűvös milliós határt.
Részlet a Good Will Hunting című filmből
A probléma már a '80-as évek óta foglalkoztatja Bealt, az Amerikai Matematikusok Közössége is azóta dolgozik a feladaton, mindhiába. A közösség szóvivője, Michael Breen elmondta, hogy a Beal által felvetett úgynevezett Fermat-tétel annyira bonyolult, hogy egyelőre évszázadok óta áll megoldás nélkül - számolt be a Metro című brit lap. Beal most azt mondja, a kitűzött jutalommal főként a fiatalokat szeretné arra ösztönözni, hogy matematikai és tudományos vonalon folytassák a tanulmányaikat.
"Bízom benne, hogy egyre több fiatal látja meg a matematika csodálatos világát" - fogalmazott a matematikus-bankár. Pierre de Fermat a 17. században dolgozott ki több matematikai elméletet is, melyeket idővel mind sikerült konkrét levezetéssel bizonyítani, egyetlen kivétellel, amelyet "a nagy Fermat"-nak is neveznek szakmai körökben. A legközelebb egy Andrew Wiles nevű matematikus került a megoldáshoz 1994-ben, de ő is csak a Fermat-sejtés igazságtartalmát tudta bebizonyítani, magának az alaptételnek a megoldása tehát továbbra is várat magára.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


