A környezetvédők tiltakoztak az erdőben
Acéldrót fejezte le majdnem a motorost
Nem sok hiányzott ahhoz, hogy lefejezze egy acéldrót azt a quadost, aki egy erdős részen száguldozott - igaz, tiltott területen, de a zöldek védekezése így életveszélyessé vált.
2013.05.22 09:29ma.huMélyen belevágott a nyakába az acéldrót, kevés híja volt, hogy halálos sérülést szenvedjen az a lengyel fiatalember, aki a környezetvédők akciójának esett áldozatul. A 23 éves Waldek Kwiatkowski a lengyel Leszno városához közeli erdőben motorozott a quadjával, amikor nekiszáguldott egy kifeszített fémszálnak.
Fotó: austriantimes.at
"Csak egy hatalmas fájdalmat éreztem a torkomban és aztán a következő pillanatban a levegőbe repültem" - idézte fel a majdnem végzetes balesetet az ifjú.
Igaz, hogy az erdőben azon a részen tilos lett volna a versenyzés, ám a rendőrség szerint a zöldek túllőttek a célon azzal, hogy ezt acéldrótokkal próbálták meg megakadályozni. Az eredeti szándékuk szerint az acéldrótok azt akadályozták volna meg, hogy a motorosok áthajtsanak a fák között, ám ahogy a rendőrség fogalmazott, "ez az eset is mutatja, hogy a végén még valakit megölnek" - írta az austriantimes.at című osztrák hírhonlap.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


