Vezető karakterként kápráztatja el a nagyérdeműt
Képek - Magyar kötéltáncos került a Cirque de Soleil élére!
Simet László artista az elmúlt években sikert sikerre halmoz. A világhírű kötéltáncos a tavalyi londoni olimpián és később a paralimpián lépett fel, most pedig teljesült az egyik legnagyobb álma.
Simet László, a Cirque de Soleil új vezető sztárja
Simet lászló már az anyatejjel szívta magába a kötéltánc iránti szeretet. Kisgyermekkorában tanulta meg a szakmát, amelyben ma már a világ legjobbjának számít. 2003-ban szerepelt először a Cirque du Soleil műsorában.
Az évek során rengeteg elismerést kapott, többek között Kínában a Wuhani, valamint a Varsói Nemzetközi Cirkuszfesztiválon megnyerte az arany díjat, de 2006-ban a Köztársasági Elnöktől megkapta a Lovagkereszt Érdemrendet is, a magyar cirkuszművészet terjesztéséért végzett kiemelkedő munkájáért.
A munkái közül mégis talán arra a legbüszkébb, hogy a 2012-es londoni olimpia, majd a paralimpia záróműsorában léphetett fel. Veszélyes és látványos produkcióját az egész világ figyelemmel kísérte!
Idén megkapta a kanadai Cirque du Soleil új showjában a főszerepet, amely egy öregedő artistáról szól, aki még mindig bevállal minden nehézséget, nem akarja elfogadni az idő múlását.
"A darabban a halálkerék-számom lesz a fő attrakció. A produkció során egy hatalmas, 10 méter magasban elhelyezkedő forgó konstrukcióban - amelynek a végén van egy mókuskerék - szaladgálok! Nagyon várom, hogy elkezdődjenek az új műsor próbái. A forgatókönyv szerint egy öreg artistát játszom majd, aki nem akarja elhagyni a manézst" - kezdi Simet László.
"Ez a karakter annyiban hasonlít rám, hogy én sem tudom elképzelni az életemet a cirkusz nélkül. Nehéz elemek lesznek a produkciómban, hosszas próbafolyamat elé nézünk. Hatalmas megtiszteltetés nekem, hogy én kaptam meg a vezető karaktert, arról pedig álmodni sem mertem, hogy a halálkerék-számom ilyen központi szerepet kap majd.
Mint minden alkalommal, most is biztosítókötél nélkül állok színpadra, hiszen egy kötéltáncosnak kötelező bátornak lennie, ez a szakma lényege. Ha engedném a biztosítást, kiveszne a produkcióból az izgalom és azt a nézők sínylenék meg. Nekem pedig a közönség a legfontosabb!” - mondja az artista.
Simet László napokon belül indul Kanadába kötéltáncos feleségével, Olgával, hogy elkezdjék a próbákat az új műsorban.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
- 18:02 Trump pápaként? - AI-generált képpel és kijelentéseivel kavart vihart az amerikai elnök
- 16:01 Pápaválasztás - Már elkészült az új pápa ruhája, három különböző méretben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06