Reggeltől estig csak Placido szól az utcán
Elegük lett Domingóból a párkányiaknak, tüntetni készülnek
Elegük lett a párkányiaknak abból, hogy az egyik helyi lakos reggeltől estig, egész álló nap Placido Domingo énekét hallgatja, de nemcsak hallgatja: egy hangszóróval az utcát is bezengi vele.
2013.05.14 15:35ma.hu / MTITüntetni készül pénteken néhány párkányi lakó, akiknek elegük lett az egyik szomszédjuk hangos operahallgatásából. A komolyzene iránt rajongó férfi különösen kedveli Placido Domingo zenéjét és valami megmagyarázhatatlan okból kifolyólag úgy véli, más is osztozik eme rajongásában, mert a háza falára erősített hangfalakon keresztül immár 10 éve reggeltől estig folyamatosan az ismert tenort sugározza az utca népének, ráadásul igen rossz minőségű felvételekről. "Megelégeltük már szegény Domingo úr énekét, aki talán maga is befogná a fülét" - áll azokon a plakátokon, melyekkel a tüntetésre hívják fel a szervezők a figyelmet.

A pozsonyi Új Szó című lapnak nyilatkozó Karin Turcinová a tiltakozók nevében elmondta, hogy hiába tettek már panaszt a városi hivatalban, a bosszantó szomszéddal nem tudtak mit kezdeni, mert a zene "csak" reggel 6 és este 10 között szól, és hangereje sem lépi át a csendháborítás határát, vagyis az operarajongó hivatalosan nem sért törvényt. Emiatt aztán betiltani sem lehet, a törvény pedig a "bosszantó" kategóriát nem ismeri.
A Kossuth utca néhány lakójánál egészségi panaszok és alvászavarok alakultak ki, állításuk szerint épp az állandó zenebona miatt, de azok sem jártak jobban, akik úgy döntöttek, elköltöznek: a házukat ugyanis képtelenek eladni a reggeltől estig harsogó áriák miatt. Persze most sincsenek illúzióik, nem várja senki, hogy a tüntetés hatására a kéretlen zene hirtelen véget ér, de abban bíznak, hogy így legalább valaki végre felfigyel a tarthatatlan állapotra és sikerül valami hatékony ellenszert találni a törvényt nem, de köznyugalmat annál jobban sértő szomszéddal szemben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:01 AI-botokkal manipulálták a felhasználókat - botrány a Zürichi Egyetem titkos Reddit-kísérlete körül
- 22:50 Catalin Predoiu belügyminiszter lett az ügyvivő miniszterelnök Romániában
- 20:49 San Diego partjainál többen meghaltak egy hajótörésben
- 18:48 Bejelentette lemondását Marcel Ciolacu román miniszterelnök
- 16:39 Nicusor Dan: nem a pártoknak, hanem a társadalomnak kell irányt választani Románia számára
- 14:46 CETIN Hungary - Energiahatékony távközlés MI-vezérelt hálózatokkal
- 12:44 Hét embert ítéltek el a párizsi olimpia LGBTQ-témájú nyitóünnepségével kapcsolatban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06