3 éve várt a donorra, aztán nem lehetett elérni
Elbukta a veseátültetést, mert lemerült a telefonja
Lekésett az évek óta várt veseátültetésről egy férfi, mert épp akkor merült le a mobiltelefonja, amikor végre sikerült a lehető legtökéletesebb donort megtalálni a számára.
2013.05.08 09:44ma.huSúlyos állapotba került egy svájci vesebeteg férfi azután, hogy lekéste a saját transzplantációs műtétjét - a mobiltelefonja volt a hibás, lemerült az akkumulátora. A 34 éves Markus Strebel három évvel ezelőtt került fel a szervre várók listájára, állapota miatt már hetente háromszor szorul dialízisre, ezért érthető, hogy mennyire várta már, hogy találjanak egy számára alkalmas vesét. Aztán a sorsdöntő napon a kórház egész egyszerűen képtelen volt őt elérni.
Még a helyi rádióban és televízióban is felhívást tettek közzé, hogy azonnal vegye fel a kapcsolatot a kórházzal, de Markus épp dolgozott, ezért egyiket sem hallotta - írta az austriantimes.at című osztrák hírhonlap. A telefonján viszont azért nem tudták felhívni, mert mint kiderült, aznap a férfi annyi hívást kapott a munkájából kifolyólag, hogy teljesen lemerült az akkumulátora és nem volt lehetősége feltölteni.
Fotó: freedigitalphotos.net
"Képtelen vagyok elhinni, soha nem volt még a mobiltelefonom nálam úgy, hogy ne lett volna teljesen feltöltve, de aznap egy csomó hívásom volt és lemerült a készülék. Később, mikor bekapcsoltam, az összes üzenetet megkaptam, de addigra már túl késő volt" - panaszolta a férfi. Az átültetésre váró szerveknél a donorból kivétel és az új testbe történő beültetés között csupán néhány óra telhet el, hogy még legyen esély az újraindulásra és ne történjen szövetkárosodás sem.
Marcus most visszakerült a szervre várók listájára, az Aarauban lévő kórház professzora, Andreas Bock pedig reméli, hogy az egyre súlyosabb állapotú betegnek mielőbb sikerül egy új, minden szempontból a lehető legtökéletesebben egyező vesét találni, mert a dialízis csak ideig-óráig képes megfelelő állapotban tartani. "Reméljük, hogy legközelebb sikerül elérni őt" - mondta a professzor.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


