Nem tudta, miért nő a hasa
Heves diétával szabadult volna 6 hónapos terhességétől
Amikor elkezdett növekedni a hasa, a nő rémülten iratkozott be a helyi fogyókúrás klubba, ám a kilókkal folytatott küzdelme egyre kilátástalanabbnak tűnt. Fogalma sem volt róla, hogy terhes.
2013.04.23 07:29ma.huSaját bevallása szerint fogalma sem volt róla, hogy a "hízása" az a fajta, ami néhány hónap múlva magától is elmúlik, emiatt amikor a 35 éves orosz Zannet Arationian észrevette, hogy a hasa már nem olyan lapos és feszes, mint azelőtt, úgy döntött, ideje egy kissé visszafogni az evést. A dudor persze nem akart csökkenni, sőt, hiába evett egyre kevesebbet és kevesebbet, és még a férje is gúnyolta, hogy jobban oda kellene figyelnie a testsúlyára, a rostovi nő egyre csak hízott és hízott.
Az sem vált neki gyanússá, hogy a gyarapodás szinte kizárólag a hasán jelentkezik, ezért aztán egy idő után beiratkozott a helyi fogyókúrás klubhoz és még intenzívebbre kapcsolt. A végén eljutott odáig, hogy már csak egy egészen minimális gyümölcsöt vett magához minden nap, a diétája utolsó két hetében pedig már kizárólag vizet volt hajlandó fogyasztani. Ahogy az várható volt, egy napon a munkahelyén ájultan esett össze, onnan vitték a kórházba.
"Igencsak elcsodálkoztam, amikor az orvosok azt mondták: úgy tűnik, terhes vagyok" - idézte a meglepett nőt az austriantimes.at című osztrák hírhonlap. Hogy miért nem merült fel a nőben ez a lehetőség, arra nem adott magyarázatot, most viszont rettenetesen aggódik, hogy az elhibázott fogyókúrával vajon mennyiben árthatott a fejlődő magzatnak. Mindenesetre a terhessége hatodik hónapjában járó nőt az orvosok egyelőre megnyugtatták, a vizsgálatok szerint a baba jól van, mert a fejlődéshez az anya belső tartalékait használta fel, és mivel a folyadék mennyisége rendben volt, nem alakult ki a kiszáradás.
A nőt most megfigyelésre bent tartják a kórházban, de az orvosok is izgatottan várják a baba megszületését, hogy valóban minden rendben legyen vele.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 13:23 Izraeli védelmi minisztere az önvédelmi jog tagadásával vádolta a hágai főügyészt
- 12:33 Donald Tusk: Varsó 300 millió eurós hitelt vesz fel az EIB-től az európai légvédelemhez kapcsolódó műholdprogramra
- 11:23 Elmozdították a hídomlást okozó konténerszállítót Baltimore kikötőjének bejáratából
- 10:27 Vlagyimir Putyin felvette a kapcsolatot az ügyvezető iráni elnökkel
- 9:21 Orosz hírszerzés: a Nyugatot nyugtalanítja az ukrán vezetés hanyatló népszerűsége
- 8:59 Cannes - Kevin Costner is saját vagyonából finanszírozta új westernfilmjét
- 8:58 Hat magyar első hely a kick-boxolók isztambuli világkupáján
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06